Drágulhat az üzemanyag
A Brent töretlenül drágult a héten, ennek megfelelően a finomított termékárak is jegyzésárai is emelkedtek. A forint nem tudott érdemben erősödni a dollárral szemben, így mind a benzin mind a dízel esetén jelentősebb, akár 4-6 forintos áremelést sem lehet kizárni – írja a Portfolio.hu.
A hét eleji 101 dolláros szintek közeléből a hét második felére már a 107 dollárt is megközelítette Brent árfolyama az egyiptomi zavargásoknak köszönhetően, ez pedig a finomított termékárak jegyzésáraira is rányomta bélyegét.
A finomított termékárak dollárban mért jegyzésárai közül a benzin esetében látott 3,2 százalékos és a dízel esetén tapasztalt 2,6 százalékos emelkedés az árak emelését indokolja.
Ezt most a hazai fizetőeszköz sem tudja kozmetikázni, a forint a múlt heti 227,5-ös átlagos szintekről a héten mindössze a 227-ig erősödött a dollárral szemben, ami nem segít érdemben a hazai autósoknak. A dolláros átlagárak emelkedése, így most szinte teljesen kicsapódik a forintos árakban. A benzin forintban mérve 2,9 százalékos, míg a dízel 2,3 százalékos emelkedést produkált.
A héten látott elmozdulások alapján szerdán jelentős árelmozdulásra kerül majd sor a hazai kutakon. A benzin esetében literenként 5-6 forintos, míg a dízel esetén 4-5 forintos áremelésre kerülhet majd sor – írja a Portfolio.hu.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!

Sokkoló adat: Magyarországon szálltak el legjobban a lakásárak – brutális, 21%-os ugrás az EU élére lőtt minket

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





