Befejeződött Simontornya rekonstrukciója
Befejeződött Simontornyán a belváros és a vár környékének rekonstrukciója, amelynek keretében parkot alakítottak ki és felújították a Styrum-házat, valamint a Fried Művelődési Házat is.
A 2012 augusztusban kezdődött, 356 millió forintos beruházást 300 millió forintos európai uniós támogatással valósították meg. A csütörtöki projektzáró rendezvényen Csőszné Katz Edit, Simontornya független polgármestere mérföldkőnek nevezte a projektet, mint mondta, a korábbi állapot nem volt méltó a városhoz.
A rekonstrukció keretében összefüggő teret alakítottak ki a középkori eredetű vár környékén a második világháborús emlékmű körüli tér és a Pillich sétány egybenyitásával, megújult a Szentháromság körüli tér, a Fő tér és a ferences rendház környezete, valamint a polgármesteri hivatal homlokzata. A beruházás során fedett piacteret alakítottak ki, és 75 millió forintos ráfordítással felújították a Fried Művelődési Házat.
A projektet az önkormányzat egy egyéni vállalkozóval és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel közös konzorciumban valósította meg. A közútkezelő a Szent István utca négyszáz méteres szakaszát újította fel. A polgármester kitért közlése szerint térfigyelő kamerákkal óvják majd a városközpontot a rongálóktól.
Külső felújításon esett át a 265 éve épült Styrum-ház, gróf Styrum Károly egykori családi otthona, ahol 2006 óta helytörténeti gyűjtemény és művészi hagyatékok – Grantner Jenő és Kelemen Kristóf szobrászművész, Kékesi László grafikusművész és a nemrég elhunyt helyi alkotó, Reisz Tamás művei – láthatók.
Tóthné Unghy Ilona, a Simontornya Múltjáért Alapítvány elnöke elmondta: október végére az összes kiállítás megnyílik a látogatók előtt.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban

Rezsicsökkentés: tényleg eltüntette a szegénységet Magyarországon? A számok meglepőbbek, mint hinnéd

Tengerpart, medence, panoráma: 6 álomotthon, ha karácsonykor is inkább tengerparti napsütésre vágysz

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





