Újabb ingatlanaukciók a CIB Csoportnál
A nyár elején szervezett ipari és kereskedelmi ingatlan aukció sikere után a CIB Csoport újabb online árveréseket tervez, első körben október 16-18., majd november 11-13. valamint december 2-4. között. Az aukciók során további 130 ingatlanra lehet licitálni. Az érdeklődők széles ingatlanportfólióból választhatják ki a számukra legmegfelelőbb ajánlatot. Az aukciókon szereplő ingatlanok összértéke meghaladja a 4 milliárd forintot.
Sikeres júniusi aukciója után a CIB Csoport 2013. október 16-18., majd november 11-13. valamint december 2-4. között újabb online árveréseket szervez. A korábbi nyári aukción az árverésre bocsátott 46 ingatlan több mint 80 százalékára tettek ajánlatot. A most következő aukción az ingatlanok szélesebb portfóliójából kerül majd „kalapács alá” 130 tétel, így kisebb és nagyobb befektetők érdeklődése is várható. A kezdeményezés jól illeszkedik a CIB Csoport stratégiájába, amelynek célja a minden érintett számára kedvező hosszú távú megoldás megtalálása. A CIB Csoport továbbra is nagy érdeklődésre számít a hazai gyakorlatban még nem szokványos aukciók iránt.
Az ingatlanaukcióban való részvételhez a www.cibingatlanaukcio.hu honlapon kell regisztrálni, a következő aukcióra 2013. szeptember 23-tól. A bejelentkezés után hozzáférhetővé válnak az ingatlanokkal kapcsolatos részletes információk. A CIB szakértői szerint jelenleg is igen magas az előzetesen érdeklődők száma. A regisztrált felhasználók személyesen is megtekinthetik az ingatlanokat illetve a ”Villámár” funkció gomb megnyomásával még az aukció kezdete előtt kedvezményesen megvásárolhatják az ingatlant. A ”Villámár” funkció szeptember 30-án 15:00 órától érhető el és a CIB szakértői – az első aukció tapasztalata alapján – nagy népszerűséget jósolnak neki, ezért minden komoly érdeklődőt és licitálót korai regisztrációra bíztatnak. Licitálni október 16-18. között lehet a következő körben felkínált ingatlanokra.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!

Lakhatási Armageddon közelít Magyarországon – a folyamat már elindult, és milliók életét forgatja fel

Lecsaphatsz egy 1 eurós olasz házra – de jobb, ha felkészülsz a következőkre!

Új generációs otthonok – modern lakóparkok fiataloknak és családoknak Budapesten és a Balatonnál
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





