Várólistán a szegedi biomassza-erőmű
Nem a tiltakozások, hanem a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség blokkolja a beruházást. Nem adta fel még Benák László, az erőmű-beruházás lebonyolítására létrehozott projektcég vezetője: a projekt jó, csak pénz nincs rá, egyelőre – írja a szeged24.hu.
Tartalék
Már februárban felfüggesztette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt a hőenergia beszerzési pályázatot, amelyre a Szenergott is beadta jelentkezését, mert rövid idő alatt (januárban írták ki a pályázatot) túl sokan jelentkeztek. Bohács Zsolt, a szegedi Fidesz-KDNP frakcióvezetője még áprilisban azt nyilatkozta, hogy májusban eredményt hirdet az NFÜ. Mostanra kiderült, hogy parkoló pályára tették a szegedi pályázatot. Benák, a Szenergott Kft. ügyvezetője ezt úgy értékelte, hogy a pályázat jó volt, csak nincs forrás.
Magánpénzből is megépítik?
Az év végéig kell kiderülnie annak, lesz-e a nyertesek között visszalépő, amely helyén bekerülhet a szegedi biomasszaüzem. Benák László elmondta, hogy a cég dolgozik tovább, ugyan hatósági engedélyeket még nem szereztek be, de a kérelmi eljárást elindították. Eddig 10 millió forintot meghaladó összeget költöttek a projekt elemeinek megvalósítására. Az ügyvezető szerint az uniós forrás megszerzése csak egy lehetőség. Arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy magánpénzből megvalósítják-e abban az esetben, ha mégsem kerülnek be a uniós pénzből finanszírozhatók közé, erre a kérdésre a tulajdonosok (az önkormányzat és a befektető) hivatottak válaszolni. „Eddig sok sikeres pályázatunk volt, vesztes egy sem” – mondta Benák, de arra a kérdésre sem válaszolt, hogy hány sikeres pályázaton vannak már túl. A cikk további része itt!

4 új építésű lakópark, ahol a modern otthon és a magas életminőség találkozik
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagy bejelentés készülhet? Lakásfelújítási programról egyeztetett a kormány a szakmával

Új számok érkeztek Európából: csak néhány ország úszta meg a lakásárrobbanást, Magyarország meglepő helyzetbe került

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





