Újra semmis egy devizahiteles szerződés
Ismét semmissé nyilvánította az elsőfokú bíróság azt a devizahitel szerződést, amibe a Kúria nyáron belenyúlt, és ezzel érvényessé tette – írja az azenpenzem.hu.
A várakozással szemben nem arról döntött a bíróság, hogy az árfolyamréssel kapcsolatban hogyan kell elszámolni a feleknek. Az adóst Lázár Dénes, a PITEE vezetője képviselte. Az OTP Bank fellebbez.
A Kúria nyári döntése szerint az OTP ugyan nem rögzítette kellő mértékben az árfolyamrés kiszámítását, és ezért a szerződés semmis, de ennek a kijavításával mégis életben tartható a szerződés. Ezért visszautalta a pert elsőfokra, ahol a bíróságnak lényegében az lett volna a feladata, hogy kiszámolja, ki tartozik kinek, tehát mennyivel fizetett túl az adós.
A számolgatás helyett azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon érvénytelennek nyilvánította a hitelszerződést, mivel a bíróság szóban kihirdetett véleménye szerint nem elég részletes a hiteldíj megváltoztathatóságának feltételrendszere. Ez nagyjából hasonló probléma, mint amivel a napokban jogerősen pert nyert Léhmann György a Pécsi Ítélőtáblán.
A bíróság az 1,3 millió forintos perköltséget is a bankra terhelte, ami arra utal, hogy az adósnak adott igazat.
A szerződéseknek számtalan hibájuk van, még az árfolyamrésen és a hiteldíjak kiszámításán túl is – mondta az Indexnek Lázár Dénes, a PITEE vezetője és az adós ügyvédje. Szerinte ez az ítélet is arra utal hogy, a Kúria nyári döntése jogilag elfogadhatatlan volt, és hogy a bankok vesztésre állnak. Viszont az érdekvédő-ügyvéd szerint a magyar jogi rendszerrel kapcsolatos súlyos problémákra utal, hogy a bank gyakorlatilag bármeddig húzhatja az ügyet, ha a Kúria sorozatosan küldené a pert elsőfokra.
Az OTP Bank azt válaszolta az azenpenzem.hu-nak, hogy az írásos ítélet kézhezvételét követően dönt majd az OTP Bank a fellebbezés részleteiről. Korábban a Kúria már döntött a jogalap tekintetében, s nem kifogásolta az oklistát, illetve azonos tényállás alapján csak a közelmúltban több tucat ellene indított pert nyert az OTP Bank.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





