Még idén elkezdhetik építeni a szegedi lézerközpontot
Néhány héten belül eredményt hirdethetnek a szegedi lézerközpont kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljáráson, és a tervek szerint még idén elindulhat az építkezés. Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán újságíróknak azt mondta: a kivitelezési tenderen öt érdeklődő volt, végül három cégtől két ajánlat érkezett, most ezek értékelése folyik.
A csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezések épületrészeinek rendkívül szigorú előírásoknak kell megfelelnie, ezek különleges műszaki megoldásokat igényelnek, és ezért is kellett szeptember végéig meghosszabbítani a kivitelezési ajánlatok benyújtási határidejét. A központ az Európai Unió 44 tudományos nagyberuházásai közül lesz az egyik.
A 61,3 milliárd forintos összköltségű tudományos nagyberuházást két fázisban valósítják meg.
A 37 milliárd forintos költségű első építési ütemet és a technológiai fejlesztések egy részét 2015-re fejezik be, 2016-ban pedig elkezdődhetnek a kutatások. A második ütemben ma még nem létező technológia kialakítása zajlik majd, a központ teljes tudományos kapacitása pedig 2018-ban válik elérhetővé.
Bizonyos lézerberendezések közbeszerzési eljárásait is kiírták már, más eszközök pedig kutatás-fejlesztési együttműködések nyomán kerülnek Szegedre – mondta Lehrner Lóránt.
Tölgyesi Viktória koordinációs igazgató szerint a kutatóközpont körülbelül 400 munkahelyet teremt 2016-ig, ezek jelentős része világszínvonalú kutatói állás. A tudományos vezetők többségét már megtalálták, folyamatosan hirdetnek kutatói, illetve műszaki álláshelyeket.
A kutatóközpont létrehozása hozzájárul a nemzetközi szinten is elismert teljesítményt nyújtó magyar kutatók hazatelepüléséhez. Így például a kutatói főmérnök, Brockhauser Sándor is franciaországi állását cserélte fel a szegedi pozícióra – közölte az igazgató.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





