Üzemcsarnokok épültek Kunszentmiklóson
Kilenc kis-, illetve közepes vállalkozás letelepítésére alkalmas épületegyüttest létesített és infrastrukturális beruházást hajtott végre mintegy 350 millió forintból az ISOROC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kunszentmiklóson – tudatta a cég ügyvezetője az MTI-vel.
A vállalkozás a Dél-alföldi Operatív Program Ipari területek infrastrukturális fejlesztése című pályázatán közel 162 millió forint uniós és kormányzati támogatást nyert a fejlesztés megvalósítására – írja az MTI. A projekt során zöldmezős beruházás keretében korszerűen felszerelt ingatlant alakítottak ki a hátrányos helyzetű kunszentmiklósi járás székhelyén. A sokrétű ipari és szolgáltató célokra alkalmassá tett 3,5 hektáros terület két év alatt készült el.
A komplexum négy, egyenként 1000 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot és egy közel 300 négyzetméteres irodaházat foglal magában. Az épületek mellett a terület teljes közművesítése és jelentős felületének térburkolása is megtörtént, így a telephelyen nem jelent majd akadályt a kamionforgalom kezelése sem.
A 350 millió forint összértékű beruházás kilenc kis- vagy középvállalkozás letelepítését teszi lehetővé az új ipari övezetben, melyek a beruházói elképzelések alapján 48 munkahelyet teremtenek a hároméves fenntartási időszak végére.
Már tárgyalnak a lehetséges befektetőkkel, amelyek között több hazai és külföldi – például német és lengyel – társaság is akad. A beruházás 50 százalékos támogatási arányával és a település földrajzi adottságaival számolva a megtérülés várható ideje – a bérbeadás terveknek megfelelő alakulása esetén – hat év.
Az ISOROC Kft. 2009-ben alakult, fő tevékenysége a kőzetgyapot-kereskedelem, több külföldi gyártó kizárólagos hazai disztribútora, vevőköre lefedi az egész országot. A társaság gazdasági teljesítménye stabil növekedést mutat: míg 2010-ben 62 millió forintot meghaladó, addig tavaly már 100 millió forintot megközelítő nettó árbevételt ért el – derül ki az MTI tudósításából.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Aki előbb értesül, az nyer: ezért lett kulcseszköz az OtthonTérkép app az ingatlanpiacon

Új lakónegyed formálja át a XV. kerületet – megérkezett a családbarát városi élet új szintje

Hiába akarnak napelemet a magyarok, most falba ütköznek: egyetlen akadály mindent megállíthat

Szétszedték, eladták, most brutális bírságok jöhetnek az „okos” lakásfeldarabolás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





