Demján gigaberuházásra készül Kassán
Háromszázmillió eurós, azaz megközelítőleg 90 milliárd forintos ingatlan-beruházásra készül Kassán a TriGranit nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport – közölte az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap szerdán.
A beruházás keretében a befektető egy többfunkciós központot építene Kassa központjában, az egykori Malinovszkij kaszárnya területén. Az építkezés, amely a tervek szerint három évig tartana, 2015-ben kezdődhet meg.
A TriGranit által építendő komplexum a pozsonyi lap szerint üzleteknek, irodáknak, sportlétesítményeknek, köztük minigolf és korcsolyapályának ad majd otthont, de lakásokat is építene a befektető. A komplexum megépítéséhez a cég egy négyhektáros területet vásárolna meg Kassa városától, ennek áráról egyelőre nem született megegyezés.
A volt Malinovszkij kaszárnyát a város önkormányzata részint azért kívánja eladni, mert annak területe évek óta kihasználatlan, részben pedig azért, mert az így befolyó összegből kívánja rendezni egy előnytelen szerződésből származó 10 millió eurós adósságát.
A TriGranit csoport korábban Szlovákiában már több jelentős beruházást is elvégzett. Ilyen beruházás volt a Pozsonyban a múlt század kilencvenes éveiben felépített Polus bevásárló központ valamint az annak tőszomszédságában később épült Millenium Tower I és II irodaházak is. Az Új Szó szerint a kassai projekt egyik oka, hogy a beruházó a kelet-szlovákiai városban, a szlovák-ukrán határ közelsége miatt nagy lehetőségeket lát az ukrán vásárlóerőben.
Tökéletes nyaralóhely vagy jó befektetés? Így kombinálhatod a kettőt!
Iroda
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Meglepő: az újépítésű lakások árából engednek a legtöbbet az eladók
Unalmas a főnököd? A kutatók szerint óriási mázlid van!
Nagyon kedvező áron is vehetünk most ingatlant, lássuk, minek csökkent az ára a hétvégén!
Jó alaprajz, fél siker: okosan tervezett újépítésű lakásokat kerestünk
Dizájn
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.