Napelemek segítik három dunakeszi közintézmény energiaellátását
Közel százmillió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból finanszírozta Dunakeszi önkormányzata egy helyi óvoda, egy általános iskola és a polgármesteri hivatal napelemes rendszereinek kiépítését – közölte a hivatal pályázati referense pénteken az MTI-vel.
Százmillió forint támogatást nyert Dunakeszi önkormányzata a tavaly nyáron benyújtott pályázaton, amely a Közép-Magyarországi Operatív Program keretén belül a megújuló energiahordozó-felhasználást szorgalmazta.
Önerőre nem volt szükség. A támogatás összegét a Fazekas Mihály Általános Iskola, a Hunyadi utcában lévő „piros óvoda”, valamint a polgármesteri hivatal épületének tetőszerkezetén összesen 427 napelem megvásárlására és elhelyezésére fordították. A beruházás során figyeltek arra is, hogy a napelemek telepítésekor az ingatlanok külső megjelenése változatlan maradjon.
A korszerű rendszerek a három intézmény villamosenergia-felhasználásának 39–83 százalékát fedezik épületenként eltérő mértékben, élettartamuk karbantartás és javítás nélkül legalább 25 év. A napelemes megoldásnak köszönhetően kevesebb áram vásárlására lesz szükség, így az érintett intézmények fenntartási költsége jelentősen csökken, miközben mérséklődik az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke is. A műszaki átadást követően mindhárom ingatlanban megkezdődött az energiatermelés, illetve a szolgáltató hálózatára történő visszatáplálás – közölte Berényi Éva pályázati referens.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





