Mi lesz itt 2021-ben az új építésű ingatlanárak terén?
A járvány természetesen nem csak a mindennapjainkat változtatta át, de nyilvánvalóan az új építésű ingatlanárak terén is nagy hatással van a mai napig. Hogyan alakulhatnak az ingatlanárak 2021-ben.
Nyilvánvalóan nem csupán a járvány, azaz vírus elleni intézkedések vannak hatással a lakáspiacra, hanem a kormány olyan rendelkezései is, mint például a lakásáfa 5 százalékra történő csökkentése, illetve a rozsdaövezeti program is, amely egy lakásfejlesztési program, melyhez a jegybank Növekedési Hitelprogram Hajrá konstrukciója biztosít majd elérhető finanszírozást – írja az otthonokesmegoldasok.hu.
Míg az utóbbi években egyre csak nőttek az ingatlanárak, addig idén nagymértékben csökkenni kezdtek (legalábbis a fővárosban és más nagyvárosokban), amit egyrészt a pandémia okozta recesszióra és keresetcsökkenésre lehet visszavezetni, másrészt azonban azért is várható volt, mert a korábbi növekedés következtében nagyon sok budapesti lakás túlárazott volt.
Ez abból is látszik, hogy már a járvány előtt elkezdtek csökkenni a négyzetméterárak, ami arra vezethető vissza, hogy az ingatlanpiac lassulni kezdett, az eladási idő és az eladó ingatlanok száma nőtt, a vevők száma pedig csökkent. A szakemberek szerint 2021-ben is megmarad ez a tendencia.
Az új esztendőben, 2021-ben jelentős változásokat várnak az új építésű lakáspiacra, ugyanis két kormányzati döntés is lejjebb nyomhatja az ingatlanárakat. Az egyik az új építés áfájának 5 százalékra történő csökkentése, a másik pedig a szintén új lakásokra fókuszáló rozsdaövezeti program, amelyről még nem lehet túl sokat tudni. Egyes szakemberek például azt várják, hogy a rozsdaövezeti területeken az 5 százalékos áfa teljes mértékben visszaigényelhető lesz.
Annak ellenére, hogy ez nem tűnik olyan nagymértékű csökkentésnek, sokan úgy vélik, hogy ennek köszönhetőn mégis elindulnak majd a különböző iparövezeti projektek, melyek hatására még tovább fog növekedni az új kínálat, ez pedig csökkenti az új építésű lakásárakat Budapesten.
Tényleg csökkenthetnek az új építésű árak jövőre?
További részletek itt:
https://www.otthonokesmegoldasok.hu/tipp-2/ingatlanarak-2021-ben/
Tovább a teljes cikkre
Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





