Ha csúsznak a használatbavételik, bajba kerülhetnek vevők

Ha csúsznak a használatbavételik, bajba kerülhetnek vevők – figyelmeztet a Társaság a Lakásépítésért Egyesület.
A lakásépítési projektek befejezését is veszélyezteti a koronavírus-járvány. Az átadások eltolódása és a 2021-től életbelépő szigorúbb energetikai előírások lehetetlen helyzetbe hozzák mind a beruházókat, mind a vevőket.

A 2020-ban befejezni tervezett projektek ugyanis ebben az évben hatályos energetikai előírások figyelembevételével épülnek, így várhatóan nem fognak megfelelni a 2021-től hatályos energetikai előírásoknak.

A használatbavételi engedély hiánya pedig a banki finanszírozás elmaradását, fizetési nehézségeket, akár az önrész elveszítését és csődöket is hozhat az egyébként is válságos időkben.

A koronavírus járvány mellett az építési hatóságok folyamatban lévő átszervezése miatt is elhúzódik a használatbavételi engedélyek beszerzése.

2020. március 1. napjától a jegyzők helyett az építésügyi hatósági feladatokat a kormányhivatalok látják el. Ez a folyamatban lévő ügyeket és a megkezdett határidőket nem érintette, de az átállás nem mindenhol zökkenőmentes.

Ráadásul nem csak az építési hatóság, hanem a közmű-és egyéb hatóságok (csatornázási, víz-, gáz- és elektromos művek, földhivatal, tűzoltóság, kéményseprők stb.) esetében is az ügymenet lassulására lehet számítani a koronavírus-intézkedések miatt. Ezek halmozódva többhónapos, akár fél éves csúszást is okozhatnak a járványügyi helyzet alakulásától függően.

Amennyiben a 2020-ban befejezni tervezett épületek nem kapják meg 2020-ban a használatbavételi engedélyt – amire a fentiek miatt nagy esély van –, akkor a 2021. január 1-től érvényes szigorodó energetikai követelmények miatt problémássá válhat a használatbavételi engedélyek beszerzése. Ez akár a lakók bankhiteleivel kapcsolatban is gondot okozhat, a vevői fizetési késedelem pedig akár a szerződés felmondásához és a vevői foglaló elveszítéséhez is vezethet.

Információink szerint van olyan bank, amely már szigorított is, már csak olyan a lakásra ad ki hitelt, ami megfelel a szigorúbb energetikai követelményeknek.

Így viszont azok az ingatlanok, amelyek még a régi szabályok mellett készülnek (a futó projektek nagy része), nem vonhatók be fedezetként.

Ez a csokosokat különösen sújtja, hiszen nekik valószínűleg nincsen arra tartalék pénzük, hogy kiváltsák a hitelt. Nekik az állam a használatbavételi engedély meglétekor fizet csak. Ha viszont csúszik a használatbavételi engedély beszerzése, ez fizetési késedelembe hozhatja a csokos vevőket, így akár az önrészt is elbukhatják.

A határidők meghosszabbítása lehet a megoldás – húzza alá az Egyesület írása.

Mivel a jelenlegi helyzetben az ügyintézés nehezen gyorsítható, a határidők meghosszabbítása jelnthetne megoldást.

További részletek itt:

https://www.igylakunk.hu/component/k2/item/2130-csusznak-a-hasznalatbavetelik-bajban-a-vevok