Lejár a hitelmoratórium, de nem fogunk tudni törleszteni? Megoldási tippek!
A hitelmoratórium célzott meghosszabbításával együtt a hitelszerződések felmondását is megtilthatja hamarosan a kormány 2021. júniusig. Ez azok számára jelenthet óriási segítséget, akikre bár nem vonatkozik a fizetési moratórium meghosszabbítása, ám január 1-től ennek ellenére nem képesek rendben fizetni a hiteltörlesztőjüket. Ebben az esetben azonban fontos, hogy okosan használjuk ki a rendelkezésre álló haladékot!
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését követően hamarosan megjelenhet a hitelmoratórium meghosszabbításáról szóló kormányrendelet, ami valószínűleg rendelkezik majd a hitelszerződések felmondásának tilalmáról is 2021. június végéig. Ez azért fontos, mert a hosszabbításban érdekelt körön – munkanélküliek, nyugdíjasok, gyermeket nevelők, közfoglalkoztatottak, a bevételeik legalább 25%-át elveszítő vállalkozások – kívül lehetnek még olyanok, akik január 1-től nem fogják tudni egy csapásra fizetni a korábbi törlesztőiket. Számukra ez hat hónap haladékot jelent, ami idő alatt rendezhetik pénzügyi helyzetüket, illetve egyezkedhetnek a bankjukkal, egy esetleges átütemezésről.
Nem kifizetődő a struccpolitika!
A legrosszabb stratégia az, ha elbújunk a bank elől, jobban járunk akkor, ha mi magunk jelezzük a bank felé a fizetési nehézséget. Ismeri a magyar banki gyakorlat a hitelek átütemezését, így van realitása egy ilyen megállapodásnak. Azért is nem kifizetődő a struccpolitika, mert ha már 90 vagy 180 napon túli csúszásban leszünk, akkor jelentősen csökkennek a jogi lehetőségeink is.
Készítsünk családi költségvetést!
Azon túl, hogy a bank felé minél hamarabb jelezzük a pénzügyi nehézségeinket, fontos a családi költségvetés elkészítése is, amiben összesítjük bevételeinket és kiadásainkat. Ez utóbbi azért is lényeges, mert a pénzintézet felé jeleznünk kell majd, hogy milyen havi törlesztőt leszünk képesek vállalni, ami alapvetően meghatározza a szóba jöhető megoldási lehetőségeket.
Kitől kaphatunk átmeneti segítséget?
Ilyen helyzetben azt is érdemes számba venni, hogy a családban és a baráti körben kiknek a segítségére számíthatunk. Ezt célszerű minél hamarabb megtenni, hogy reálisan lássuk, milyen forrásokra számíthatunk az átmeneti időszakban. Azzal tisztában kell lenni, hogy bármilyen segítségről is legyen szó, az csak átmeneti gyógyírt jelenthet, addig, amíg ismét megfelelő bevételre teszünk szert.
.
.
Törlesszünk annyit, amennyit csak tudunk!
Előfordulhat, hogy a teljes hiteltörlesztőt nem tudjuk fizetni, ebben az esetben törlesszünk annyit, amennyit csak tudunk. Ez két dolog miatt is nagyon fontos. Egyrészt lassabban kezd felhalmozódni a tartozásunk, másrészt így talán elkerülhetjük, hogy felkerüljünk a rossz adósokat tartalmazó KHR listára. Ide ugyanis a 90 napnál régebbi, minimálbért meghaladó összegű lejárt tartozást felhalmozó adósok kerülnek fel, vagyis ha részlegesen törlesztünk, lassabban érjük el a kritikus szintet.
Azért kell megpróbálni elkerülni a KHR listára kerülést, mert az azon lévők gyakorlatilag nem hitelképesek, így utána már nem jöhet szóba megoldásként például a hitelkiváltás. Pedig ezzel sok esetben olyan szintre csökkenthetők a havi törlesztők, amit már képes kifizetni a megszorult adós is.
Megoldási lehetőségek
Hitelfedezeti biztosítás: Segíthet a helyzeten, ha rendelkezünk hitelfedezeti biztosítással, ami egészségkárosodás, haláleset, keresőképtelenség vagy munkanélküliség esetén fizet. A kérdés csak az, hogy ezek közül mi szerepel a biztosítási szerződésünkben. Halálesetnél vagy egészségkárosodásnál – ami lehet balesetből eredő, legalább 50%-os mértékű maradandó, vagy bármely okból bekövetkező 79%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás – a biztosító a fennálló aktuális tartozást kifizeti a banknak. Az aktuális tartozás a nem lejárt tőketartozás, valamint a biztosítási esemény napja és az azt megelőző utolsó hiteltörlesztő részlet esedékessége közötti időszakra számított ügyleti kamat és kezelési költség együttes összege.
Futamidő-hosszabbítás: Kézenfekvő megoldás lehet a futamidő hosszabbítása, hiszen ezzel csökkenthető a havi törlesztők összege. Egy 10 millió Ft-os lakáshitel 10 éves futamidővel például 102 ezer Ft-os havi törlesztőt jelent, míg ugyanez 20 éves futamidővel 63 ezer Ft havi fizetnivalóval jár.
Igen ám, de itt azzal is számolni kell, hogy a hitelmoratórium miatt már eleve meghosszabbodik a futamidő, hiszen itt az az MNB elvárása, hogy a havi hiteltörlesztő ne nőjön, ez pedig csak így kivitelezhető. A hosszabb futamidőnek ráadásul van egy olyan kellemetlen mellékhatása, hogy mivel tovább használjuk a bank pénzét, a teljes visszafizetendő összeg nőni fog.
Természetesen, ha az anyagi helyzetünk később rendeződik, akkor van lehetőségünk előtörleszteni, ami minden esetben a tőketartozást csökkenti, így a teljes visszafizetendő összeg lefaragható.
Átmeneti könnyítések: Ha tényleg átmeneti az anyagi zűr, akkor megoldás lehet a lejárt tartozás tőkésítése is, amitől vissza állhat a normál teljesítés. Ezzel azonban a tőketartozás nő, így ha marad a futamidő, a havi törlesztők is magasabbak lesznek.
A bankkal megállapodhatunk arról is, hogy átmeneti időszakra csökkenjen a havi törlesztők összege, a különbözet pedig adódjon hozzá a tőketartozáshoz. Ez persze csak akkor jöhet jól, ha pontosan tudjuk, mennyi időre csökkennek a bevételeink.
A tőkemoratórium is szóba jöhet, amikor egy ideig kizárólag a kamatokat és egyéb költségeket fizetjük, a tőketartozás azonban átmenetileg nem csökken.
Hitelkiváltás: A hitelkiváltás is jó lehetőség lehet, ám ehhez az kell, hogy minél hamarabb lépjünk, lehetőleg a fizetési csúszás előtt. Ha régi, drága hitelünk van, akkor jó eséllyel ki lehet váltani olcsóbbra, amitől önmagában is csökkenhetnek a havi törlesztők, de futamidő hosszabbítással még lejjebb nyomható a havi fizetnivalók összege. Igazán hatékonyak persze akkor lehetünk, ha a teljes banki kínálatból választunk hitelkiváltáskor is, amihez remek lehetőséget kínál a Bankmonitor Hitelkiváltás Kalkulátora, ami megmutatja, mivel nyerhetünk a legtöbbet.
Van azonban a hitelmoratóriumnak egy olyan káros mellékhatása is, ami akár meg is hiúsíthatja a sikeres hitelkiváltást. Ugyanis a Bankmonitor.hu információi szerint vannak bankok, amelyek jelenleg egyáltalán nem váltanak ki egy moratóriumban lévő hitelt, míg másoknál probléma nélkül kivitelezhető a dolog.
Olyan bank is akad, amelyik engedi a kiváltást, ám igazolni kell, hogy a moratóriumot megelőző időszakban az adós rendben fizette a havi törlesztőit. Nagy kérdés persze, hogy ha valaki most kilépne a moratóriumból, akkor vajon megoldható volna-e a hitelkiváltás? A rossz hír az, hogy több bank ebben az esetben is vár néhány hónapot, hogy ismét legyen „törlesztési múlt”, vagyis lássa, hogy az adós rendben tudja fizetni a havi részleteket. Éppen ezért azok, akik egészen 2020. végéig bennmaradnak a moratóriumban, sok banknál csak 2021 második felétől próbálkozhatnak hitelük lecserélésével.
Írtuk, hogy szerencsére vannak bankok, amelyeknél működik a kiváltás a moratóriumos hitelekre is, ám azt tudni kell, hogy így alaposan leszűkül a szóba jöhető hitelek köre. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy nem feltétlenül tudjuk a legolcsóbb bankot és hitelt választani, így pedig a hitelkiváltással elérhető pénzügyi előny is kisebb lehet.