Pörögtek a devizahiteles kilakoltatások!
Egy friss információ szerint közel 13,5 ezer kilakoltatás volt az elmúlt négy évben, bár ebben a kiürített üzlethelyiségek is benne vannak. Mégis, a legtöbben pórul járt devizahiteles adósok, akiknek elárverezték ingatlanát – írja a 24.hu.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 13470 ingatlankiürítés történt az elmúlt négy évben Magyarországon – derült ki az 24.hu által kikért közérdekű adatokból.
Ezek szerint 2016 és 2020 között minden évben meghaladta a háromezret a kilakoltatások száma:
- 2016-ban 3474,
- 2017-ben 3667,
- 2018-ban 3212,
- 2019-ben pedig 3117 kilakoltatás történt. Bár az esetek közé számolják az üzlethelyiségek kiürítését is, a történtek hátterében még mindig leginkább a devizahitelek miatt bajba került adósok fizetésképtelensége áll.
Ez abból is látszik, hogy a hitelválság elmélyülése előtt jóval alacsonyabb volt az utcára tettek száma: 2012-ben mindössze 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően, 2013-ban 550-et, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján.
Összességében az adatokból az látszik, hogy 2016 óta egy kisvárosnyi embert lakoltattak ki az otthonából.
Hogy pontosan hányat, azt nem tudni, mert a 13470 az ingatlankiürítések száma – arról, hogy az intézkedés hány embert érint, nem vezetnek statisztikát, de még az üzlethelyiségekkel számolva is minden bizonnyal többet, mint amennyi a kiürített ingatlanok száma.
További részletek:
https://24.hu/kozelet/2020/03/09/kilakoltatas-lakaskiurites-devizahitel-vegrehajto/
Tovább a teljes cikkre
Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





