Sikeres irodaház deal: az S IMMO Hungary eladta a Twin Office Centert
A minap jelentős adásvételi ügyletet zárt le az S IMMO Hungary, miután alapos előkészítő folyamat eredményeképpen idén novemberben értékesítette a Twin Office Centert. Az irodaház tizennégy évig volt a vállalat portfóliójának része, és a bérlőjének nyújtott testreszabott szolgáltatásoknak köszönhetően máig teljes kihasználtsággal működik.
Ingatlanportfóliója átstrukturálásának részeként értékesítette a XIII. kerületben található 8000 négyzetméteres Twin Office Centert az S IMMO Hungary. A cég 2005-ben vásárolta meg az épületet, amelyet a korábbi bérlő kiköltözését követő átfogó felújítás után egy éven belül teljes egészében újra bérbe is adott. A munkálatok részeként újjáépítették a homlokzatot és az előteret, az új bérlő számára ügyfélszolgálatot alakítottak ki, valamint korszerűsítették a teljes gépészeti rendszert.
Barabás Géza, az S IMMO Hungary ügyvezetője elmondta: „Úgy gondolom, hogy sikerünk titka az volt, hogy az épülethez és annak adottságaihoz a legmegfelelőbb bérlőt találtuk meg. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy amióta az ingatlan a tulajdonunkba került, végig 100 százalékos kihasználtsággal működött. A mostani tranzakcióban való közreműködéséért köszönet illeti a CBRE ingatlanbefektetési csapatát, ezen belül Jakab Zsoltot, továbbá dr. Perlaki Szabolcsot, az OPL Ügyvédi Iroda partnerét az S IMMO jogi képviseletének ellátásáért.”
Tovább a teljes cikkre
Újgenerációs budapesti lakóparkok – négy különböző életstílus, egy közös cél: minőségi, jövőálló otthon
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

MNB-vészjelzés: elszabadult az Otthon Start lakásárbomba – meddig bírja még a piac, mielőtt durran a buborék?

Budapesten több tízezer lakás áll üresen – miközben emberek ezrei nem tudnak hol lakni! Itt a Fővárosi Lakásügynökség új válasza a lakhatási krízisre

Így add el rekordgyorsasággal a lakásod – bevált módszerek, amelyek valóban működnek

Megtakarítással csökkenthető az Otthon Start hitel teljes költsége az MBH Banknál – Egyenlítő konstrukcióban akár 1,94–2,31%-os THM is elérhető
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





