Véget ért az őszi üzleti klubsorozat
Október 7-9. között Debrecenben és Budapesten került megrendezésre a DBH Group üzleti klubsorozatának őszi fordulója. Az üzleti élet és neves intézményi képviselők aktív részvételével zajló üzleti fórum célja, hogy ösztönözze a régióbeli cégek egymás közötti üzleti kapcsolatainak fejlesztését, és gyakorlati, valamint szakmai háttérismereteket adjon át a résztvevőknek.
A múlt héten két
helyszínre látogató DBH Business Club átfogó szakmai előadásoknak,
szempontrendszereket ütköztető pódiumbeszélgetéseknek adott helyet. Az üzleti
klubsorozat meghívott vendégei és résztvevői ezúttal a ‘Külföldi működőtőke
(FDI) szerepe a régióban – beszállítói kapcsolatok’ témakörét járták körül.
“A Business Club célja,
hogy közvetítővé váljon, amelyet a szakmai tapasztalatcsere, valamint a közös
üzleti érdekek határoznak meg. Az őszi klubsorozatunkat is ez a szempont
mozgatta, miközben átfogó és aktuális témákat feszegettünk. Összefoglalva: hasznos,
gondolatébresztő és előremutató beszélgetéseket, az üzleti és szakmai
kapcsolatok fejlődését hozta az aktuális rendezvénysorozat. A következő fórumok során a kis- és
középvállalatokat szeretnénk középpontba állítani, különös tekintettel a
finanszírozás témakörére, mely témának hangsúlyozott aktualitást ad a jelenlegi
pénzügyi válság.”- nyilatkozta Dr. Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója.
Az üzleti klubsorozat
negyedévente több regionális helyszín bevonásával tervezi jövőbeli
rendezvényeit.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Ingatlan- és a Pénzügyi Szakértők Szerepét is Felértékelte az Otthon Start – A kereslet erősödése ellenére az eladók nagyobb arányban vették igénybe közvetítők segítségét

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban – A tranzakciószám is emelkedik: 20 ezerrel több lakás kelhet el idén, mint tavaly
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
