Új raktárcsarnokot épít az egri Elso Elbe Hungária
Egy 1600
négyzetméteres raktárcsarnokot épít az egri ipari park területén a
német Elso Elbe Hungária Bt., illetve hosszú távú beszállítói
szerződést kötött a ZF Hungária Kft-vel.
Az 1999-be Egerbe települt kardántengelyeket, sebességváltó
házakat, fogaskerekeket gyártó cég kinőtte jelenlegi üzemcsarnokát,
amelyet termelésre és raktározásra egyaránt használ, ezért egy 1.600
négyzetméteres raktárbázis építésbe kezd – közölte Hans Gundram Elbe
ügyvezető igazgató.
A raktárcsarnok- és épületbővítésre 2010-ig 1,3 millió eurót,
gépparkja gyarapítására pedig 6 millió eurót fordít. A cég eddig 12
millió eurós beruházást valósított meg Egerben, fűzte hozzá.
A cég egri történetéről szólva elmondta, hogy az ELSO a
sebességváltókat gyártó ZF Hungária beszállítójaként települt le a
városban és 7 fővel kezdte meg működését, jelenleg 190-en dolgoznak
a gyárban, 2010-ben pedig 240 főt fognak foglalkoztatni.
Az éves forgalmukat a 0,2 millió euróról az idén tervezett 23
milliós árbevételig tornázták fel, 2010-re pedig 30 milliós
bevételre szeretnének szert tenni.
A fejlesztésnek köszönhető, hogy az Elso hosszú távú beszállítói
együttműködést kötött a szintén az egri ipari parkban működő ZF
Hungária Kft-vel.
Az ELSO jelenleg is a legfontosabb beszállítója a ZF-nek, a
beszerzésük 20 százaléka származik tőlük, a hosszú távú megállapodás
arról szól, hogy 2010-re ezt megduplázzák – közölte Ulrich Diler, a
ZF Hungárai Kft. ügyvezető igazgatója.
A sebességváltókat előállító cég hosszú távú fejlesztési terveit
ismertetve elmondta, hogy a jelenleg 70 ezer darab meghajtó
előállítását 230 ezer darabra növelik. A dolgozók számát a jelenlegi
1100 főről 1400-ra emelik, és az idei 260 millió eurós árbevételük
helyett 2010-re 460 millió eurót szeretnének elérni.
Mindkét cég vezetője szerint jól képzett szakemberek állnak
rendelkezésükre Egerben, és továbbra is támogatják a szakképzést,
annak érdekében, hogy a városban a létszámban és minőségben
megnövekedett igényeknek eleget tudjanak tenni.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében

Kivezetik a nagy lakáskedvezményt? Megszólalt Nagy Márton minisztériuma – jön a szigorítás 2026-tól?

Beköltözési STOP a budai agglomerációban? Akár 5 milliót is fizethet, aki Törökbálintra költözne

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





