Új budapesti városrész épül
Több mint 10 milliárd forintos beruházással indul el Újbudán a madárhegyi lejtő fejlesztése – közölte a helyhatósági pályázaton kiválasztott, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Futurea Kft. csütörtökön.
A mintegy 20 éve építési övezetnek kijelölt madárhegyi lejtő fejlesztését Demszky Gábor főpolgármester és Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a madárhegyi új városrész alapkövének letételével indította meg. A beruházás célja Újbuda mintegy 10 hektáros területének fejlesztése, egy családi házas zöldövezeti lakónegyed létrehozása. A közmű beruházás várhatóan 2006 őszén fejeződik be.
Demszky Gábor szerint 2002 óta 2,8 millió négyzetméter lakás épült Budapesten. A fővárosban 12 303 lakás épült tavaly, 21 százalékkal több, mint 2004-ben. A lakásépítések üteme az idén tovább nő, hiszen tavaly 15 427 lakás építésére adtak engedélyt a fővárosban – áll a közleményben.
Budapest nyugati területének zöldövezeti ingatlanfejlesztése a magántőke és közösségi finanszírozás keretében, vagyis PPP konstrukcióban valósul meg. A beruházásra létrehozott zártkörű, nyílt végű ingatlanalap 1,63 milliárd forintos saját tőkéjét a helyi önkormányzat és a Futureal Kft., mint a helyhatóság pályázaton kiválasztott partnere egyenlő arányban jegyezte le.
Az ingatlanalap, amely a telkek tulajdonosa, végzi a terület közművesítését és a közterület kialakítását, és az így keletkező építési telkeket értékesíti. A 71 építési telek több mint 70 százalékát már értékesítették.
A lakótelkek mérete mintegy 1000 négyzetméter, a legnagyobb beépíthetőség pedig 15 százalékos. A legkisebb zöldfelületnek el kell érnie a telek méretének 75 százalékát. A terület fejlesztése által nemcsak a telkek vásárlói, hanem a környékbeliek is haszonélvezői lehetnek a fejlesztések nyomán várható értéknövekedésnek.
Az ingatlanfejlesztő Futureal Kft. áprilisban megkapta a szükséges engedélyeket, így elkezdődhetnek a közműépítési munkálatok. A tervek szerint kora őszre kiépül a területen a víz-, gáz-, csatorna-, és villanyszolgáltatás, lesz közvilágítás, elkészül az útburkolat és a parkosítás is.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Egy hirdetés, több megjelenés: most féláron hirdethetsz több ingatlanportálon is

Fordulat jöhet a lakáspiacon: Budapesten látványosan nőtt az eladó lakások kínálata

Lassulhat a lakáspiac 2027-ben? Az Otthon Start jövője és az új lakásépítések is átírhatják a szabályokat

120 milliárdos mentőövet kap Budapest – Vitézy Dávid elárulta, mi a megállapodás ára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





