Sztárépítészek tervezik majd a Rubik-kocka formájú épületünket?
Rubik-kockát formázó épület állhat 2017-re a Rákóczi híd budai hídfőjénél: az igazán különleges épületben az elmúlt 1100 év magyar szellemi teljesítményét fogja bemutatni – közölte Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos 2012 áprilisában. Mostani bejelentés szerint nemzetközi építészeti tervpályázatot írnak ki a projektre.
A nemrég tartott sajtótájékoztatón Fürjes Balázs felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Rubik Ernő korábban együttműködési megállapodást írt alá; ebben a kormány vállalta, hogy egy Rubik-kocka ihlette épületben állít emléket a magyar szellemi teljesítményeknek. A magyar találmányokat bemutató interaktív kiállítási központra 2014-ben projektre nemzetközi építészeti tervpályázatot írnak ki. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy Magyarországon a 19. század óta nem írtak ki olyan építészeti tervpályázatot, amelyen a világ vezető tervezőirodái vettek részt és amely utána meg is valósult. Szerinte a tervezett épület a legnagyobb építészek számára is kihívást jelent. Az épület a magyar találmányok, tudomány otthona lesz, kiállítóhely mellett egy inkubátorház is, ahol fiatal kutatók, innovatív vállalkozások kapnak helyet, infrastruktúrát.A cikk további része itt!

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





