Százmillióért újul meg Telki főutcája
Közel százmillió forintból újul meg a Pest megyei Telki Fő utcája – közölte Pécsi Norbert, az építkezés lebonyolításáért felelős szakember és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője pénteken.
Telki honlapján az olvasható, hogy a helyi körforgalom és a Pajta-Faluház közé eső szakasz rekonstrukcióját az önkormányzat saját erőből biztosítja. A tervek szerint nemcsak az útburkolat újul meg, hanem új járdákat és gyalogos átkelőhelyeket is létesítenek, több buszmegállót átépítenek, kapubeállókat alakítanak ki, emelt szintű közvilágítást helyeznek üzembe, megoldják a csapadékvíz-elvezetési gondokat, s a környék zöldterületeit is rendbe teszik.
Pécsi Norbert, a Magyar Közút Zrt. szóvivője elmondta, noha a főút az önkormányzat tulajdona, annak fenntartásáról és felújításáról a kezelőnek, a Magyar Közút Zrt.-nek kellene gondoskodnia.
Közlése szerint többszöri próbálkozásuk ellenére sem sikerült pályázati támogatást szerezniük, illetve saját pénzt átcsoportosítaniuk az érintett főközlekedési útvonal e szakaszának rendbetételére, így a munkálatok finanszírozását végül a helyi önkormányzat vállalta magára.
A Magyar Közút – a telkiekkel kötött együttműködési megállapodás keretében – részt vesz a forgalomterelésben és a forgalomtechnika kiépítésében, szakembereik hetente konzultálnak a kivitelezővel, s egyéb szakmai segítséget is nyújtanak – közölte Pécsi Norbert.
Király Gábor, az építkezés lebonyolítását és műszaki ellenőrzését végző Rexagon Bt. képviselője azt mondta, a beruházás megvalósítása várhatóan november 15-ig tart.

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora hitel fér bele biztonságosan

Nem mindenkinek segít a Wekerle+ – most egy egészen más lakástámogatási modellt javasolnak

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





