Óriásberuházásba kezd Eger
Eger önkormányzata a városon áthaladó kerékpárút-gerinchálózatot kíván kiépíteni jövőre – tájékoztatta a polgármesteri hivatal médiareferense szerdán az MTI-t. A beruházás megvalósítása érdekében pályázatot nyújtottak be az Új Széchenyi-terv Észak-magyarországi Operatív Programjára – közölte Zentai László. A fejlesztés a tenderkiírás szerint maximum 300 millió forint támogatásban részesülhet – tette hozzá.
Zentai László a beruházással kapcsolatban elmondta: a kerékpáros turisztikai szolgáltatások és turisztikai kerékpárforgalmi létesítmények kialakítását és fejlesztését szolgáló beruházás célja, hogy a jelenleg „foghíjas” kerékpárút-hálózatot egy összefüggő, a környező településeket is összekötő, egységes hálózattá fejlessze.
Elsősorban a 12 kilométeres észak–déli gerincvonal teljes kiépítése a cél, hiszen ez több, a turisták számára vonzó helyszínt kötne össze, a többi között megközelíthetővé tenné a belvárosban található nevezetességeket a biciklis látogatók számára. Ugyanakkor bekapcsolná a Szépasszonyvölgyet is a kerékpárút-hálózatba, illetve több kerékpár-parkoló is elkészül majd – fűzte hozzá.
A program keretében a támogatásra rendelkezésre álló, a régió által felhasználható tervezett keretösszeg 6,4 milliárd forint, az igényelhető vissza nem térítendő támogatási maximum pedig 300 millió forint, 95 százalékos támogatási mérték mellett – mondta a szóvivő.
Eger a főváros és a Balaton után az ország harmadik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja. Évente mintegy egymillió turista keresi fel a hevesi megyeszékhelyt.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





