Orbán adókedvezményből épít stadiont Felcsúton

A miniszterelnök által létrehozott alapítvány több százmillió forintért vásárolt földeket májusban Orbán Viktor szülőfalujában, februárban pedig három ingatlant vett a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szeptemberben nyitó szakiskolájához – írja az atlatszo.hu. A faluban Felcsúti „Aranycsapat” Labdarúgó Stadion néven több milliárd forintos stadionberuházás valósul meg, részben adókedvezményből.

Szépen gyarapszik a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) vagyona. Az Orbán Viktor által 2006-ban alapított, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által működtetett, a miniszterelnök felesége magánbirtokai mellett épülő intézmény az atlatszo.hu kutatásai szerint májusban hat hektár újabb földterülettel gyarapodott: ezúttal az épülő stadion és az azt övező sportpályák földterületeit vásárolta meg, amit korábban a tulajdonosoktól 50 évre használatba kapott.

A földek egy részét az önkormányzattól szerezte meg, egy másik részét pedig az állami földbérleti pályázatok egyik helyi nyertesétől. Az alapítvány februárban a szakiskola építéséhez vásárolt fel három ingatlant. A kivett sporttelep övezeti besorolása „különleges sportterület” lett.

Adókedvezményből magánklub?

A felcsúti területen már jelentős beruházások zajlanak, szakiskola és futballstadion épül. A stadion 3500-15 ezer fő befogadására lesz alkalmas, és a mérkőzések mellett koncerteket, kulturális fesztiválokat is terveznek a Közép-Európa ékszerdobozának tervezett, Makovecz-stílusú építményben. A földterületekre költött összeg, és az egyéb fejlesztések alapján a beruházás több milliárd forintos nagyságrendű lehet. A miniszterelnök által létrehozott alapítvány fociakadémiát működtet, lesz szakiskola és a tervek szerint egy futballstadion is.

Az atlatszo.hu korábbi becslése szerint a fejlesztésekhez szükséges földterületek megvásárlására 600 millió forintot is költhetett a miniszterelnök által létrehozott alapítvány. Emellett az akadémia szeptemberben nyitó szakiskolája rohamtempóban épül, és a beruházás aligha marad a százmilliós nagyságrend alatt.  Az atlatszo.hu egyik korábbi cikkéből kiderült az is, hogy a szakiskola tangazdasága a helyi polgármester, egyben akadémiai elnök,  Mészáros Lőrinc Alcsútdoboz-Göböljárási mezőgazdasági telepe lesz. Mészáros a vitatott és tíz évre titkosított állami földbérlet-pályázatok egyik helyi nyertese, összesen 1377 hektár állami földbérletet nyert el.

Mindezen túl az igazán nagy összeget annak a fedett stadionnak az építése fogja felemészteni, amelynek megvalósítása több milliárd forintos befektetés lehet. Az építkezést egy adókedvezménnyel is megsegítette a parlament: egy tavaly elfogadott törvénymódosítás szerint társasági adókedvezményben részesülhetnek azok a cégek, amelyek látványsportokat, így labdarúgással kapcsolatos beruházásokat támogatnak. Az atlatszo.hu értesülései szerint az alapítványnál úgy számolnak, hogy a stadion felépítéséhez 2,7 milliárd forint folyik be hozzájuk társasági adókedvezmény formájában, az építkezéshez pedig további 810 millió forintos önrészt szednek össze.

Annak ellenére, hogy az adókedvezménnyel közpénzek felhasználásáról van szó, az alapítvány nem kívánta tájékoztatni az atlatszo.hu-t a számadatokról, arra hivatkozva, hogy magánpénzekről van szó.

Forrás: atlatszo.hu