Moody?s: zuhanórepülésben az ingatlanpiac?
Akár 3.6%-kal is eshetnek 2007-ben a medián használt lakásárak az Egyesült Államokban, s az árcsökkenés várhatóan több mint 100 nagy lokális ingatlanpiacot érint majd. A Moody?s legfrissebb elemzése a legpesszimistább az elmúlt hónapokban megjelent piaci vélemények közül. A tanulmány az amerikai lakóingatlanpiac jelenlegi helyzetét továbbra is korrekcióként írja le, ám egyes részpiacokat jelentős áresés sújthatja a következő évben.
A Moody?s elemzése szerint az Egyesült Államok 379 nagyvárosi lokális ingatlanpiacából 133-ban csökkenhetnek majd a medián árak 2007-ben, mely csökkenés így az USA lakóingatlankészlet-értékének felét érinti majd. Ilyen mértékű országos szintű árcsökkenés az 1930-as évek gazdasági válsága óta nem történt az amerikai ingatlanpaicon.
Pesszimista véleményt fogalmazott meg a közelmúltban a Merrill Lynch is, aki szerint az amerikai lakáspiac korrekciója 2011-ig is elhúzódhat A lakásárak az USA-ban ugyanis mintegy 30%-kal lehetnek túlértékelve, s az eddigi korrekciókat figyelembe véve várhatóan a lakásárak növekedése az elkövetkezendő 5 évben az általános infláció szintje alá mérséklődhet vagy csökkenésbe fordulhat át. Ez utóbbit a JP Morgan elemzése kizárja, mivel szerintük a lakásárak csökkenése általában a munkanélküliség dinamikus megugrásával jár együtt, ez azonban várhatóan nem következik be a következő 1-2 évben.
Christopher Jones, a Regional Plan Association elnöke szerint az ingatlanárak sokkal nagyobb mértékben emelkedtek a jövedelmeknél, s ezt a fejta egyensúlytalanságot hosszú távon nem lehet fenntartani. Mint korábban megírtuk, a National Association of Realtors jelentése szerint augusztusban 11 év után először csökkentek a használt lakások medián árai év/év alapon az USA-ban. Emellett az amerikai statisztikai hivatal, a Census Bureau az újlakás árak év/év alapon való csökkenéséről számolt be.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





