Megnyílt a Mach-Tech és az Electrocom szakkiállítás
Kilenc ország 300 kiállítója vesz részt az idei 10. Mach-Tech és 5. Electrocom szakkiállításokon a robottechnika, a hegesztéstechnika, a fémmegmunkálás és az elektrotechnika köréből – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója a megnyitón kedden.
A kiállításokat kísérő konferenciák középpontjában az energetika áll. Két éven belül elindul a biomassza tüzelőeszközök és a napenergiát hasznosító berendezések hazai gyártása, ezek együtt járnak az új energiastratégiával, és új munkahelyeket teremtenek – mondta a kiállítások megnyitóján Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
A jelentős gépgyártó európai országok mellett Tajvan is jelen van a bemutatón
A Tajvani Külkereskedelmi Fejlesztési Tanács (TAITRA) szervezésében összesen tizenegy tajvani vállalat vesz részt az idei Electrocomon. A távol-keleti vállalatok számára a budapesti vásár azért is kiemelten fontos, mert Kelet-Európában Magyarország az ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere Tajvannak. A felek közötti kereskedelmi forgalom 2010-ben elérte az 504 millió dollárt (95,4 milliárd forintot) ez jelentős emelkedés a 2009-ben elért 411 millió dollárhoz képest.
A megnyitón vehették át a díjazottak az elismeréseiket. Ezek között volt a Werth Magyarország Kft. berendezése, amely a megmunkáló központokban mozgás közben tudja – optikai úton – mérni a munkadarab méretét. A Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. pedig egy olyan hegesztést oktató szimulátorral nyert díjat, amellyel virtuálisan sajátíthatók el a hegesztés mozdulatai.
A két kiállítás péntek estig látogatható a Hungexpo kőbányai vásárközpontjában.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





