Ma adják át a Huawei Technologies regionális logisztikai központját
Elkészült a Huawei Technologies regionális logisztikai központjának bővítése Biatorbágyon, a beruházást ma Orbán Viktor miniszterelnök és Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság nagykövete adja át.
A Huawei Technologies Hungary szeptember elején jelentette be, hogy közel 30 ezer négyzetméteres, havonta 3 ezer kamiont indító logisztikai központot létesít a Biatorbágyon. A bejelentés szerint a Huawei több összeszerelő és logisztikai üzemet, csarnokot magában foglaló magyarországi európai ellátóközpontjának teljes szállítási és raktározási tevékenysége Biatorbágyra kerül át.
A kínai távközlési cég ekkor jelentette be azt is, hogy termelését is növeli Magyarországon, és az eddigi, jórészt vezeték nélküli távközlési hálózatokhoz szükséges berendezéseken kívül megindul Magyarországon 2015-ig szinte valamennyi, a Huawei portfóliójában szereplő – vezetékes, mobil, optikai, adatforgalmi és egyéb más – távközlési berendezés összeszerelése. A termelésbővítés keretében a Huawei által közvetlenül és közvetve Magyarországon foglalkoztatottak száma a tervek szerint az eddigi másfél ezer duplájára fog emelkedni.
A Huawei Technologies Co. kínai multinacionális mobil és távközlési hálózati berendezéseket gyártó vállalat a világ 150 országában 150 ezer embert foglalkoztat. Ügyfelei között van a világ ötven vezető távközlési szolgáltatójából 45, így termékeivel és berendezéseivel a világ lakosságának egyharmadát szolgálja ki közvetlenül vagy közvetve.
A Huawei Technologies Hungary 2005 óta működteti Magyarországon európai ellátó központját, amely a budapesti központ irányítása alatt a pécsi és komáromi összeszerelő üzemet és a biatorbágyi logisztikai központot foglalja magában.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





