Lakásvásárlási támogatást kaphatnak az örökbefogadók
Lakásvásárlási támogatást kaphatnak örökbefogadó családok az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkársága és az OTP Bank között kedden aláírt megállapodás értelmében. A pénzintézet vállalta azt is, hogy a kiskorúak és a gondnokság alatt állók betéteinek kezelésére értékálló számlát biztosít.
Soltész Miklós államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a megállapodás részeként a bank vállalja, hogy a gyermekvédelem keretei között élő kiskorúak, valamint a gondnokság alatti emberek, köztük például az értelmi fogyatékosok megtakarításainak kezelésére speciális ajánlatot dolgoznak ki.
A megállapodás értelmében ez az “értékajánlat” biztosítja az elhelyezett összegek gyámhatósági forintszámlán, értékálló megtakarításként történő kezelését.
Soltész Miklós megköszönve a bank társadalmi szerepvállalását, közölte, hogy a mostani megállapodás több mint 26 ezer kiskorút, valamint csaknem 27 ezer gondnokság alatt álló embert, illetve a banki betéteiket érinti.
A sajtótájékoztató keretében aláírt megállapodás értelmében a pénzintézet évente húszmillió forintot biztosít az örökbefogadott gyermekeket nevelő családok lakhatásának támogatására. Az éves keretre az Ágacska alapítványon keresztül pályázhatnak a családok. A minisztérium előzetes tervei szerint a támogatással évente négy-öt örökbefogadó család lakhatását tudják majd megoldani.
Kovács Antal, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese arra mutatott rá, hogy a megtakarítások különösen fontosak a többszörösen hátrányos helyzetben lévő gyermekek jövője szempontjából. Az volt a céljuk – mondta -, hogy a speciális számlával garantálják az érintett gyerekek, fiatalok és gondnokság alatt lévők betéteinek értékállóságát.
A kiosztott tájékoztató szerint a kiskorúak gyámi fenntartásos betétben elhelyezett összege 18,6 milliárd forint, míg a gondnokság alatt állóké 28,2 milliárd forint volt a KSH előzetes, 2011-es adatai szerint.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





