Lakásvásárlás luxusprofittal
A jó helyen épülő lakásokat még mindig el lehet adni a tervezőasztalról. Ha a befektető csak 10-15 százalék előleget kér, akkor a vevő – erre az előlegre vetítve – akár 100 százalék haszonhoz juthat egy év alatt – áll a Sasad Resort és az Otthon Centrum közös elemzésében.
Amikor a 2000-es évek elején – az állami kamattámogatás hatására – fellendült a lakásépítés, a fejlesztők a tervezőasztalról adták el a lakásokat. Ez akkor új jelenség volt, de miután a lakások – minimális kivétellel – valóban elkészültek, a bizalom általános lett. Úgy másfél éve viszont a fejlesztők ellentétes tendenciáról kezdtek beszámolni, és úgy vélték, fel kell készülniük arra, hogy a lakások akár 40-50 százalékát is csak akkor tudják eladni, ha azt a vevő a maga fizikai valóságában megszemlélheti.
A minél korábbi értékesítést két dolog motiválja: a vételár kezdő részlete, valamint a várható áremelkedés. A korábbi megoldást, akikor az építés előre haladásával folyamatosan kellett kifizetni a vételárat, ma az alacsony kezdő részlet és a végső ár átadáskori kifizetése a jellemző. A kezdőrészlet általában a vételár 10-15 százaléka.
Az elemzés is megemlíti, és nemrégiben Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője a társaság sajtótájékoztatóján is levezette, hogy az alacsony kezdő részlet és az építés közbeni áremelkedés hogyan befolyásolja annak a vevőnek a hozamát, aki befektetési céllal vásárol lakást.
Ha a fejlesztő a vételár 10 százalékát kéri el szerződéskötéskor, és a 90 százalékát az egy év múlva bekövetkező átadáskor, akkor a vevő – előlegre vetített – profitja könnyen elérheti a 100 százalékot. Nem kell más hozzá, mint hogy egy év múlva az általa vállalt vételárhoz képest 10 százalékkal drágábban tudja eladni a lakást. Ehhez viszont olyan helyen kell ezt az üzletet “megjátszani”, ahol kapósak a lakások, és garantált a rövid távú áremelkedés.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében

Kivezetik a nagy lakáskedvezményt? Megszólalt Nagy Márton minisztériuma – jön a szigorítás 2026-tól?

Beköltözési STOP a budai agglomerációban? Akár 5 milliót is fizethet, aki Törökbálintra költözne

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





