Irodaházat épít a Ferihegyi repülőtér mellett az AIG/Lincoln
Az AIG/Lincoln 30 millió euró beruházással 22 ezer négyzetméteres irodaházat épít a Ferihegyi repülőtér mellett, az első ütem szerkezete már készül – mondta Achőmer Norbert fejlesztési igazgató sajtótájékoztatón szerdán.
A The Quadrum nevű projekt 6 ezer négyzetméteres első üteme egy év múlva lesz készen 419 férőhelyes mélygarázzsal, a bérleti díj havi 14-15 euró, plusz további 3,50 euró üzemeltetési költség.
Schőmer Norbert az MTI-nek elmondta, hogy a projektet az MKB Bank finanszírozza, de a saját erő és a finanszírozott rész aránya üzleti titok.
Pados Gergely, az irodák kiadását intéző Cushman & Wakefield tanácsadója nemzetközi példákkal indokolta, hogy miért kell irodákat építeni a repülőterek mellé. Például Amsterdamban 60 ezer négyzetméter felület áll rendelkezésre, nincs egy kiadatlan négyzetméter sem, és itt működik a Microsoft központja. Moszkva
repülőterei mellett 120 ezer, míg Szófiában 100 ezer négyzetméter iroda található.
Az amerikai AIG/Lincoln Európában 2,1 millió négyzetméternyi létesítmény fejlesztését és üzemeltetését végzi. Magyarországon eddig két logisztikai parkot (M1 és Airport) épített 136 ezer négyzetméteren, a kész irodaterület pedig 61 ezer négyzetmétert tesz ki. Jelenleg 68 ezer négyzetméter iroda épül, a legnagyobb létesítmény a Haller Garden 32 ezer négyzetméterrel.
Az AIG/Lincoln kereskedelmi létesítményt a világon először Magyarországon épített, ez a The Quadrum mellett 3 hete átadott 44 ezer négyzetméteres Market Central Ferihegy. Előkészítés alatt áll a miskolci 45 ezer négyzetméteres és a szegedi 28 ezer négyzetméteres hasonló létesítmény is.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




