Hősök terei: 1,2 milliárdból újul meg a város
Megújul Hajdúszoboszló belvárosa. A Hősök terein elnevezésű 1,2 milliárd forintos beruházás keretében a következő két évben nyolc helyszínen végeznek munkálatokat.
Megújul a Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár Hajdúszoboszlón. De nem csak ez az egy épület szépül meg 2014-re, hanem a fürdőváros több régi épülete és tere is. Összesen 8 helyszínen végeznek majd munkálatokat.
Róka László a MEGAKOM Kft. ügyvezető igazgatója az Este7-nek elmondta:
„Nagyon fontos, hogy nem egy épület valósul meg, hanem itt a belvárosban valóban minden olyan közterület és középület, ami – valljuk meg őszintén – igazán ráfért, hogy megújuljon. Ezt jelenti a komplex, átfogó rehabilitáció.”
A beruházás mintegy 1,2 milliárd forintba kerül és a művelődési központ mellett a jelenlegi mozit egy többfunkciós rendezvényközponttá alakítják és megszépítik az üzletsort is. Öt köztér pedig új zöldfelületet, utcabútorokat és világítást is kap. A beruházás a polgármester szerint nem csak a turisták, hanem a Szoboszlón élő mintegy 24 ezer lakos érdekeit is szolgálja majd.
Sóvágó László Hajdúszoboszló polgármestere kérdésünkre így nyilatkozott:
„Hajdúszoboszlónak ez ugyan a történelmi városközpontja, de a lakók és a vendégek is megszokták, hogy elsősorban a gyógyfürdő környékén sétálgatnak nyári esténként. És ez egy kicsit elnéptelenedett. Úgy érezheti magát az ember, mintha ott nagyvilági élet folyna, ez meg egy kiüresedett városközpont lenne. Ezért gondoltuk, hogy megtöltjük tartalommal.”
A projekt pedig erről is gondoskodik: nagyszabású programsorozatot valósítanak meg Hajdúszoboszlón a helyi civil szervezetekkel összefogva – adta híül a HajduPress.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Új városrészek és korszerű otthonok formálják az újlakáspiacot: ezekre a fejlesztésekre érdemes figyelni

Napelemre pályáztak, most mégis milliókat bukhatnak a családok: súlyos gondok a támogatási programban

Eltűnik 1000 négyzetméternyi burkolat a Westend tetejéről – különleges megoldással készülnek a nyári hőségre

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





