Gyanús ingatlanügyek Terézvárosban
Jóval a piaci ár alatt adott el egy külföldi cégnek a Terézvárosi Önkormányzat egy Oktogon téri ingatlant.
A nagy érték? tranzakció szokatlan gyorsasággal, mindössze tizenhat nap alatt zajlott le. Az esetr?l Illés Zoltán Fideszes képvisel?-jelölt csütörtökön tartott sajtótájékoztatót az Oktogon tér 4. szám alatt álló ingatlan el?tt. A Gimagi Kft. március elsején vette bérbe az ingatlancsoportot, majd másnap benyújtotta vételi ajánlatát a Terézvárosi Vagyonkezel? Rt.-hez. Március 3-án már készen is állt a mindössze egy lapból álló értékbecslés, amelynek nyomán az önkormányzathoz megérkezett a javaslat az eladásra. E hónap 16-án szavazta meg az önkormányzat az ingatlan eladását, amellyel az olasz, ruha és cip?kereskedelemmel foglalkozó cég egy 573 négyzetméteres ingatlanhoz jutott. Illés Zoltán elmondta, hogy ez a mostani tranzakció nagyon hasonlatos az Andrássy út 68. szám alatt álló volt iskolaépület a forgalmi értéknél lényegesen alacsonyabb árú el!
adásához, amit luxuslakásokká átépítve értékesít a tulajdonos. A képvisel? szerint most a 240 ezer forintos – a helyi viszonyokhoz mérten példátlanul alacsony négyzetméteráron eladott – ingatlanért a Gimagi Kft. az összesen 137,5 millió forintnál még tízmilliókkal alacsonyabb vételárat fog fizetni a bérl?nek járó vételi kedvezmények miatt. Az önkormányzati szavazáson az ellenzéki képvisel?k és az SZDSZ-es alpolgármester tiltakozása ellenére az MSZP-s és Centrum párti képvisel?k elfogadták az eladási ajánlatot. A képvisel? elmondta, hogy még a testületi ülésen, számon kérték döntésükr?l az MSZP és a Centrum párt képvisel?-jelöltjeit, Kékesi Tibort és Lázi Ferencet, akik erre maguk elé meredten, kényszeredett mosollyal az arcukon ültek székeiken. Kiderült az is, hogy ugyanezen a napon a Gimangi Kft. egy, a Bajcsy-Zsilinszky út 3-ban található 249 négyzetméter alapterület? irodához is hozzájutott 49,7 millió forintért. Ez szintén igen alacsony, 199 ezer forintos négyzetméterá!
rat jelent. Az ügymenet ebben az esetben sem nyúlt hosszabbra tizenhat napnál.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





