Felújítják az Állatkertet
A Magyar Építő Rt. és a Strabag Építő Rt. alkotta konzorcium végezheti el a Fővárosi Állat- és Növénykert rekonstrukciójának II. ütemét – tartalmazza a
Közbeszerzési Értesítő.
A Fővárosi Önkormányzat által kiírt nyílt közbeszerzési eljárás nyerteseinek fel kell újítaniuk a nagy szikla 19.000 négyzetméter felületű tartó- és héjszerkezetét és 4.000 négyzetméternyi külső kifutókat is. Ezen belül a nyerteseknek át kell alakítania a szikla belső terében már meglévő épületeket, és újakat is létre kell hoznia.
A mintegy 1,667 milliárd forint értékű munka kivitelezőinek feladata lesz a szikla belső és a nagy majomház látogató terének összekapcsolása is, a Kós Károly által tervezett hajdani tejcsarnok visszaépítése. Ezek mellett a győztes cégeknek a jelenlegi teveház átalakításával és bővítésével egy új teveházat és elefántistállót, valamint a nagy szikla és a teveház között egy új szavannakifutót is ki kell építenie. A tenderre a nyertes vállalkozásokon kívül pályázott még az Európai Építő Rt., a Maszer Rt., a Progress-B’90 Zrt., és a Reneszánsz Kőfaragó Rt.-Hérosz Rt. konzorciuma.
A csaknem százesztendős cementbeton műszikla rekonstrukciója miatt a szikla térségében lakó állatokat is át kellett költöztetni. Egy részüknek az Állatkert területén belül alakítottak ki ideiglenes helyet, mások átmenetileg
más állatkertekbe kerültek. A 34 méter magas, cementbeton műszikla már több, mint kilencven éves: 1909 és 1912 között Végh Gyula mérnök és Benke Gyula szobrászművész tervei alapján épült. Az építményen kisebb felújítások ugyan történtek az elmúlt évtizedekben, ezek azonban legtöbbször csak a balesetveszély elhárítását szolgálták. Az átfogó rekonstrukció címzett állami támogatásból valósul meg.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





