Felújítják a Nyugatit
A főváros új központi főpályaudvar tervének megvalósítása irreális, és évekkel tolná ki az elővárosi közlekedés korszerűsítését, mondta az Indexnek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) szóvivője. Ehelyett a hangsúly a meglévő pályaudvarok korszerűsítése, felújítása, ezekhez ráadásul uniós források is rendelkezésre állnak. A tervek szerint a Ferihegyi gyorsvasút is a Nyugati fog befutni.
A központi pályaudvar terve irreális, mondta az Index megkeresésére Loppert Dániel a NIF szóvivője. A MÁV közelmúltban emlegetett fejlesztései kapcsán ugyanis két párhuzamos koncepcióról is szó volt. Az egyik a Nyugati és a Kelenföldi pályaudvarok átépítésével az elővárosi vasútközlekedés fejlesztésére koncentrál. A másik pedig egy új központi főpályaudvar terve, amely egyesítené a három jelenlegi nagy pályaudvar funkcióját. Bár a koncepció a hetvenes években született, továbbra is progresszívnek számít. A Ferencvárosba tervezett létesítmény átmenő pályaudvar lenne, ahol a vonatok tárolása helyett azok tovább közlekednének az ellenkező irányba, hely- és logisztikai problémákat oldva meg ezzel.
Bizonytalan és biztos
A szóvivő szerint a főpályaudvar fejlesztése és a jelenlegi pályaudvarok átépítése egymást kizáró projektek. Már csak azért is, mert a főpályaudvar koncepciója még nincs annyira kidolgozva, hogy azzal EU-forrásokra pályázzanak. A terv kidolgozásának ideje alatt viszont elveszíthetjük azt a támogatást, amelyet az elővárosi fejlesztésekre kaptunk. „A főpályaudvar terve a pár év alatt indítható projekteket kitolja, és valami bizonytalannal helyettesíti” – mondta Loppert Dániel.
A szóvivő elmondta, hogy a Nyugati pályaudvar átépítése 2015-ben indulna, miután befejezték a veresegyházi vonal fejlesztését. A 2013-ban kezdődő munkálatokkal a veresegyházi vonalat alkalmassá teszik arra, hogy csúcsidőben negyedóránként érkezhessenek vonatok. Európai szintű megállókat és P R parkolókat építenek ki a vonal mentén.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Egy hirdetés, több megjelenés: most féláron hirdethetsz több ingatlanportálon is

Fordulat jöhet a lakáspiacon: Budapesten látványosan nőtt az eladó lakások kínálata

Lassulhat a lakáspiac 2027-ben? Az Otthon Start jövője és az új lakásépítések is átírhatják a szabályokat

120 milliárdos mentőövet kap Budapest – Vitézy Dávid elárulta, mi a megállapodás ára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





