Érvényteleníthetik-e a devizahitel-szerződéseket?
Érvényteleníthetik-e a devizahitel-szerződéseket? Egy kérdés a sok közül, amely kapcsán a Kúria december 15-re időzített döntésére várnak az adósok és a kormány is. A Kúria eddigi határozataiból és egyéb eseti döntéseiből azonban kiolvasható, hogy milyen állásfoglalás születhet, fetéve, hogy a testület hű marad elveihez és nem sérül a jogállamiság, írja a Pénzkérdés blog.
A blog elemzése szerint a Kúria mostanáig következetesen úgy foglalt állást, hogy az érintett szerződések devizakölcsön-szerződések, függetlenül attól, hogy a követelést ténylegesen forintban kell teljesíteni.
Egyértelművé tette a Kúria azt is, hogy a perbeli kölcsönök elválaszthatatlan része a konverzió és eddigi álláspontja szerint ezek a szerződések nem ütköztek jogszabályba, a jó erkölcsbe, nem voltak uzsorás szerződések. Az árfolyamkockázattal kapcsolatos tájékoztatásal kapcsolatban a Kúria úgy foglalt állást korábban, hogy az árfolyamváltozás becslése nem volt kötelező tartalma a szerződésnek. Nincs mozgástere a Kúriának abban a kérdésben sem, hogy milyen lehetőségei vannak a bíróságnak arra, hogy orvosolják a szerződéskötés utáni körülmény-változásoknak valamelyik szerződő fél &eacu te;rdek& eacute;t sértő hatását.
Számos alkalommal kifejtette a Kúria azt is, hogy a fogyasztói kölcsönszerződések esetében nincs lehetőség az eredeti állapot helyreállítására, miközben valamely érvénytelenségi ok fennállása esetére is a szerződés érvényessé nyilvánítását az eredeti állapot helyreállításával egyenrangú jogkövetkezményként fogalmazza meg.
Kulcsfontosságú lesz az egyoldalú kamatemelésről való állásfoglalás. A blog elemzője szerint erről a kérdésről csak elvi éllel és általánnos érvénnyel határozhat a Kúria, az nem szűkíthető le a devizaalapú lakossági hitelekre. Ha tehát az efféle szerződéses kikötést érvénytelennek nyilvánítaná, az minden banki hitelre vonatkozna, így alapvető hatással lenne a teljes banki hitelezésre.

További részletek http://penzkerdes.blog.hu/2013/12/12/a_demokracia_vege_894 linken elérhető el.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





