Elkészült az inNove Business Park első üteme
Átadták a IX. kerületi üzleti park első fázisát, amely október végétől 8.000 m˛ raktár- és irodaterületen várja leendő bérlőit. A park közös kizárólagos bérbeadó ügynökségei az Eston International és a DTZ.
Az ING. Kelet Kft. fejlesztésében épülő, összesen kb. 20.000 m˛ raktár és irodát kínáló, két ütemben megvalósuló inNove Business Park első üteme az előzetes terveknek megfelelően készült el. A második fázist – közel 12. 000 m˛ raktár + iroda – 2008 második negyedévében adják át.
Az InNove Business Park a Táblás utca – Illatos út találkozásánál, a Lágymányosi híd közelében, az M5 autópálya bevezető szakaszától mindössze 300 méterre, tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen épül.
A raktár 7,5 méteres tiszta belmagassága, és rugalmas alaprajzi elrendezése – a legkisebb bérelhető egység 400 m2 – kis- és nagykereskedelemmel, gyártással foglalkozó cégek számára kínál remek lehetőséget.
A bérbeadással megbízott ügynökségek szerint a hasonló jellegű cégek egyre inkább a város határain belül, hatékonyan kihasználható, modern helyszínen szeretnék tudni mind cégközpontjukat, mind bemutatótermüket, viszonylag korlátozott helyigényű raktárkapacitásukat, illetve gyártócsarnokukat. Számukra nem a raktárak hatalmas mérete vagy nagy teherbírása, sokkal inkább a városon belüli jó megközelíthetőség és a rugalmas kialakíthatóság az elsődleges szempont.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





