Eldőlt: megszűnik az eva, de nem lesz közlekedési adó
A kormány végleges döntése szerint meg fog szűnni az egyszerűsített vállalkozói adó, és az is eldőlt a mai kormányülésen, hogy nem vezetik be a közösségi közlekedési adót. Közben megjelent a költségvetést módosító kormánypárti javaslatok első nagyobb hulláma – írja a Népszabadság.
Nem fér össze a kormány adóegyszerűsítést célzó gazdaságpolitikájával az egyszerűsített vállalkozói adó, ezért annak megszüntetését támogatja a kabinet – értesüléseink szerint ilyen döntés született a a mai kormányülésen. A dolog pikantériája, hogy a parlament költségvetési bizottsága szintén mai ülésén nem támogatta Koszorús László fideszes képviselő ez irányú javaslatát, holott a Nemzetgazdasági Minisztérium jelen lévő államtitkára, Balog Ádám a javaslat mellett foglalt állást. Reggel még Lázár János fideszes frakcióvezető is úgy nyilatkozott, hogy az evára szükség van.
Arról, hogy egy lépésben jövőre, vagy több évre elnyújtva történjen meg az adó kivezetése, nem született döntés. Úgy tudjuk, erről még tárgyalásokat akar folytatni a kormány. A tegnapi ülésen egyébként az is eldőlt, hogy jövőre nem lesz közlekedési adó. Fideszes képviselők tettek arra indítványt, hogy a közösségi közlekedés forrásainak megteremtése érdekében a korrigált árbevétel 1 százalékát kitevő adót fizessenek a vállalkozások. Információink szerint azért, mert a vállalkozások terheinek további emelkedése szintén nem fér bele a kormány adópolitikai elképzeléseibe.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





