Egészségturizmusban fejleszt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai szempontból is jelentős beruházás, a Fabian Anti-Aging Clinic megvalósulását

Folyamatos a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) tőkekihelyezése a magyar KKV szektorban, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt 14 milliárd forintos alapból 2015 végéig 120-150 projekt lebonyolítását célozza meg a száz százalékosan állami tulajdonban álló társaság. Az SZTA jelen tőkekihelyezése révén összesen 120 millió forint összegű befektetéssel segítette egy jelentős magán-egészségügyi, s egyben egészségturisztikai projekt, a Fabian Anti-Aging Clinic megvalósítását. A befektetés által 2012 márciusában 40,48 százalékos kisebbségi üzletrészt szerzett az SZTA a Fabian Anti-Aging Clinic Kft-ben. A Kft. jelenleg 333,9 millió forint teljes költségvetésű projektet valósít meg, amihez a társaság 94,1 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatással is bírt.

 

„A magyar turizmusfejlesztési stratégia és az Új Széchenyi Terv egyik kiemelt célja, hogy kialakítsa a Gyógyító Magyarország turisztikai arculatot. A Fabian Anti-Aging Clinic pedig, mint magas szolgáltatási színvonalat és új szolgáltatási kört biztosító, külföldi pácienseket is hazánkba vonzó egészségügyi szolgáltató hatékonyan erősíti ezt a fejlesztési célt” – mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságnak elnöke. Hozzátette: az egészségügyi turizmus még a gazdasági recesszió éveiben is fejlődést mutatott, s a hasonló kezdeményezések új lendületet adhatnak Magyarországon ennek a szegmensnek. Befektetési elveikről elmondta, hogy olyan vállalkozásba tudnak beszállni finanszírozóként, amelyek tervei, projektjei megalapozottak, hozzájárulnak a foglalkoztatás emelkedéséhez, a régiós növekedési kilátások javulásához, vagy a részterületükön speciális know-how hazai meghonosításához. Nem könnyű azonban ilyet találni, hiszen a Széchenyi Tőkebefektetési Alapot kezelő társaság szakemberei a júniusi indulás óta több mint 150 céget mértek fel, ennek csupán mintegy fele volt érdemes arra, hogy az első körön túl további egyeztetések kezdődjenek. Az SZTA a tőkebefektetési tevékenységét előre meghatározott és transzparens befektetési politika mentén végzi, a szakmai alapon kiválasztott befektetési bizottság döntés-előkészítésével.

 

Az SZTA olyan vállalkozásba fektetett egyik első befektetéseként, amely Budapest egészségügyi turizmusára is kedvező hatást gyakorolhat. A Fabian Anti-Aging Clinic magánklinika, amely a napokban kezdte meg hivatalosan is a működését a magán-egészségügyi szolgáltatások új szakágát, az anti-aging medicinát vezeti be Magyarországon. Az anti-aging medicina egy olyan, az orvostudományra és orvosi technológiára alapuló multidiszciplináris orvosi szakág, amely a korral kialakuló funkciózavarok, hiányállapotok és betegségek korai megelőzésére, diagnosztikájára és kezelésére irányul.

 

„Klinikánk tervezett szolgáltatásainak spektruma egyedülálló a régióban: az anti-aging medicina új koncepcióját kívánjuk Magyarországon bevezetni, amely a konvencionális szakorvoslás diagnosztikai és terápiás protokolljait az anti-aging medicina preventív módszereivel ötvözi. Célja mind az élettani folyamatok optimalizálása, mind a külső megjelenés javítása. Már részlegesen működik a több mint harminc területet – többek közt belgyógyászatot, kardiológiát, neurológiát, nőgyógyászatot, urológiát, teljes körű ultrahang-és laboratóriumi diagnosztikát – felölelő járóbeteg-szakrendelésünk, valamint az esztétikai bőrgyógyászati részlegünk. A napokban pedig elindulhat a plasztikai sebészeti, általános sebészeti, ortopédiai, fül-orr-gégészeti, intim sebészeti és szemészeti egynapos sebészeti részleg is – mondta Dr. Fábián Emília, a Fabian Anti-Aging Clinic ügyvezető igazgatója. Hozzátette: célcsoportjuk a 35 év feletti, fizetőképes, egészségtudatos férfiak és nők, és körülbelül fele-fele arányban számítanak magyar, illetve külföldi páciensekre. Az egészségügyi turizmus kiemelt fókuszt jelent számukra: a külföldi vendégek számára olyan kombinált, orvosi és turisztikai szolgáltatáscsomagokat alakítottak ki, amelyeket bizonyos vizsgálat típusok köré úgy szerveztek, hogy a kezelések mellett a pácienseknek legyen alkalmuk a város megismerésére, s egyéb kulturális programokra. „Budapest rendkívüli adottságai s a klinikánk olyan szinergiát alkotnak, amely ténylegesen javítja a főváros, mint egészségturisztikai desztináció versenyképességét” – véli Dr. Fábián Emília.