Eddig nem tapasztalt mélységben a beruházási kedv idehaza
A kkv-k kevesebb, mint fele gondolkodik csupán fejlesztésben. A beruházások tárgyát tekintve továbbra is az informatikai fejlesztések vannak az élen – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Az 500 hazai kkv vezető megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés eredménye azt mutatja, hogy jelen pillanatban a vállalkozások csupán 49%-a tervez valamilyen beruházást a következő egy év során, ami jelentős12 százalékpontos visszaesést jelent az előző negyedévhez képest., „A kkv-k legnagyobb arányban ismételten az informatikai fejlesztésekre készülnek (27%). Ezt követi a gépekre, berendezésekre (18%) vonatkozó beruházási szándék, ahol számottevő, 4 százalékpontos visszaesés figyelhető meg. A gépjárműpark korszerűsítésében a kkv-k mindössze 14%-a gondolkodik” – részletezte az eredményeket Németh László.
A különböző szektorokat tekintve a legkisebb beruházási szándék a kereskedelmi cégeknél figyelhető meg, kevesebb, mint a felük (43%) tervez valamilyen korszerűsítést. Közel azonos arányban gondolkodnak fejlesztésben a szolgáltató (48%) és az ipari (52%) cégek, ugyanakkor míg az ipari cégeknél a gépek fejlesztése az elsődleges beruházási cél, addig a szolgáltató szektorban az informatikai beruházások állnak az élen. A mezőgazdasági cégeknél figyelhető meg a legnagyobb beruházási kedv, 70%-uk gondolkodik valamilyen újításban. Az agrárvállalkozások főként a gépek, berendezések korszerűsítésére fókuszálnak. Ezzel szemben a gépjármű és az informatikai fejlesztésekben gondolkodók aránya elenyészőnek tekinthető a mezőgazdasági vállalkozásoknál.
A piacbővítési szándék csupán enyhén változott az előző negyedévhez képest. A vállalkozások 38 százaéka tervezi, hogy új piacot keres, a jelenlegi kínálatához, 28 százalékuk gondolkozik új termék bevezetésén és csak 2%-uk tervez profilváltást.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





