Budapesti Olimpiai Központ: megnevezték a győztes tervpályázatot
A Pomsár és Társai Építészeti Iroda nyerte a fővárosi Istvánmező rehabilitációs programjához, és azon belül a Budapesti Olimpiai Központ kialakításához kapcsolódó városépítészeti koncepcióra kiírt tervpályázatot. Az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg, a pályadíj 3,5 millió forint.
A Népstadion környékének rekonstrukciós munkáit több ütemben, 2012-től 2020-ig valósítják meg a tervek szerint. Az első ütemben a mai igényeknek megfelelő, korszerű labdarúgó stadion kialakítása a cél úgy, hogy az atlétikai versenyek megrendezhetősége a területen továbbra is biztosított legyen. Az ötletpályázat célja volt továbbá, hogy tegye lehetővé tervpályázat kiírását egy új modern labdarúgó stadion építéséhez.
Második helyezett a Mérték Építészeti Stúdió Kft. 2,7 millió, míg harmadik a SAGRA Építész Kft. 2,3 millió forintos pályadíjjal. A kiíró a 23 pályázatból “kiemelt megvételben részesített” 4 tervet, és megvásárolt további 3-at.

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora hitel fér bele biztonságosan

Nem mindenkinek segít a Wekerle+ – most egy egészen más lakástámogatási modellt javasolnak

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





