Budapest birtokba veheti a CET-et
Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy a főváros birtokba veheti a Duna partján álló CET épületegyüttest. Birtokba veheti Budapest a Duna-parti CET épületegyüttesét, miután a képviselők elfogadták az erről szóló határozatot. Ennek értelmében Tarlós István főpolgármester intézkedhet az ingatlan birtokba vétele érdekében.
A Fővárosi Ítélőtábla június 19-én arra kötelezte a beruházó Porto Investmentet, hogy 15 napon belül adja át a Fővárosi Önkormányzat birtokába az épületet. Az ítélőtábla kimondta azt is, hogy Budapest jogszerűen hívta le a csaknem 4 millió eurós bankgaranciát.
A szerdai közgyűlési vitában az ellenzéki pártok mindegyike üdvözölte a bíróság ítéletét. Hanzély Ákos (LMP) a központ rentábilis üzemeltetésével kapcsolatban fejezte ki aggodalmát, Molnár Gyula (MSZP) pedig azt mondta, az MKB Bank továbbra sem állt el a 25 milliárdos tartozásra vonatkozó pertől, ezért nincs vége a CET-ügynek. A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítmény kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A CET (Central European Time) tavaly tavasszal kezdődött műszaki átadás-átvételi eljárását időközben leállították, de a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





