Balatonfüred igényt tart a szívkórházra
A balatonfüredi
önkormányzat igényt tart a városban működő szívkórházra, ezért az
intézmény ingatlanainak, vagyonának térítésmentes átengedését kéri
az államtól; az erről szóló levelet pénteken küldték el a Kincstári
Vagyoni Igazgatóságnak
Bóka István elmondta: Füred patinás egészségügyi intézménye nem
került be a kiemelt kórházak kategóriájába, a város ugyanakkor
vállalná a fenntartását és a működtetését.
Hozzátette: bíznak abban, hogy az aktív és a rehabilitációs
ágyak jelenlegi számát meghagyja az egészségügyi kormányzat; 36
aktív és 390 rehabilitációs ágyon gyógyítanak a szívkórházban.
Az intézmény éves költségvetése eléri a kétmilliárd forintot,
gazdálkodása kiegyensúlyozott – hangsúlyozta a polgármester,
hozzátéve: a nem kis költségek ellenére is vállalnák a kórház
fenntartását és működtetését, ez ugyanis szerinte plusz terheket nem
róna a városra. Megjegyezte: bíznak a menedzsmentben, az orvosi kar
és a szakszemélyzet munkájában.
A polgármester szerint az önkormányzati tulajdonlás mellett
nagyobb mozgástere lehetne az intézménynek, illetőleg jobban
tudnának élni a pályázati lehetőségekkel.
Veress Gábor főorvos, a balatonfüredi Állami Szívkórház
főigazgatója az MTI-nek elmondta: nem ismerik a tulajdonos végső
szándékát, azaz meg akarják-e tartani a füredi szívkórházat, mint
országos intézményt, vagy sem. Ha nem akarják, akkor az
önkormányzathoz kerülhet, legalábbis ez látszik ésszerűnek – tette
hozzá.
“Működni akarunk, ellátni azokat az országos feladatokat is – a
regionális ellátási kötelezettség mellett -, amelyeket eddig is
végeztünk; az aktív kardiológiai ellátást és az ország valamennyi
szívbetegére vonatkozó rehabilitációt” – mondta a főigazgató.
Hozzátette: évente országosan mintegy tízezer szívbeteg
rehabilitációját végzik el, a dunántúli településekről pedig a
sürgősségi ellátásban két-háromezer embert kezelnek.
A szívkórházban 35 belgyógyász-kardiológus orvos és 380
szakalkalmazott dolgozik – mondta a főigazgató.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében

Kivezetik a nagy lakáskedvezményt? Megszólalt Nagy Márton minisztériuma – jön a szigorítás 2026-tól?

Beköltözési STOP a budai agglomerációban? Akár 5 milliót is fizethet, aki Törökbálintra költözne

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





