A kormány 600-660 milliárd forintos megtakarításra készül
A magyar államháztartás februárban bejelenteni tervezett szerkezeti átalakítása révén 600 és 660 milliárd forint közötti megtakarítás érhető el 2011 és 2013 között – idézte szerdán a DowJones amerikai gazdasági hírügynökség Nátrán Rolandot, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárát.
Nátrán Roland elmondta: “Az intézkedések legkevesebb kétharmada a kiadási oldalt érinti majd”. Az idén 200-260 milliárd forint nagyságú hatást céloznak a kormányzati intézkedések, 2012-ben és 2013-ban pedig összesen nagyjából 400 milliárd forint a cél – mondta a helyettes államtitkár egy bécsi konferencia szünetében.
“Az a legfontosabb üzenet, hogy nagyszabású, állandó intézkedésekre készülünk, amelyek főként a büdzsé kiadási oldalán alapulnak” – idézte a DowJones Nátrán Rolandot. A helyettes államtitkár hozzátette: a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításából származó forrásokat nem vették figyelembe a tervezett intézkedésekből fakadó hatások kiszámításánál. Nátrán Roland szerint egy úgynevezett zöld adó lehetősége is felmerült, erről azonban még nincsen kormányzati döntés.

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Milliárdok mentek el lakásfelújításra, mégsem jött az áttörés: súlyos hibákat talált az uniós támogatásoknál a számvevőszék

5,2 ezer milliárd dollár változtatja meg az ingatlanpiacot: az AI miatt új korszak kezdődik

A legjobb lakások nem várnak: ma már perceken is múlhat, hogy lecsapsz-e egy jó ajánlatra

Akár milliókat is elbukhatnak azok, akik kimaradnak az Otthon Startból – mutatjuk, mely bankok adják most a legjobb lakáshitelt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




