A garzontól a penthouse lakásokig minden lesz a lakókertben
Az Elephant Holding Zrt. 6,5 milliárd forint értékű, 340 lakásos lakókert építését kezdte meg Budapest XVIII. kerületében.
Az MKB Bank finanszírozásával épülő Zaragoza Kertben a kis garzontól a kétszintes exkluzív kialakítású penthouse lakásokig minden megtalálható lesz. A lakókert 2008. első negyedévére elkészülő első ütemének 60 százaléka már az előértékesítési szakaszban gazdára talált.
A Zaragoza Kert iránt érdeklődők jelentős részét a panellakásukból elköltözni vágyó XVIII. kerületi lakosok és más dél-pesti kerületekből érkezők adják. Ők azok – az Elephant Holding nemrég készült tanulmánya szerint – akik a panellakásukkal közel azonos méretű téglalakásba szeretnének költözni, amennyiben lehetséges ugyanabban a kerületben vagy városrészben, ahol eddig laktak. A tanulmány szerint a számuk 30-50 ezer főre tehető.
A repülőtér közelsége és a fejlődő infrastruktúra vonzza a külföldről érkező befektetőket is, hiszen – bár jelenleg az újépítésű dél-pesti lakások átlagos négyzetméter ára 10-15 százalékkal elmarad a főváros más hasonló adottságú részein megszokottól – a környék javuló infrastruktúrája jelentős kezdeti értéknövekedést jelenthet a befektetők számára.
A kert fejlesztésekor a cég elsődleges szempontja a megfizethetőség és a biztonság volt, melyet a lakókertben elhelyezett térfigyelő kamerák mellett videós kaputelefon, zárt játszótér és portaszolgálat biztosít.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében

Kivezetik a nagy lakáskedvezményt? Megszólalt Nagy Márton minisztériuma – jön a szigorítás 2026-tól?

Beköltözési STOP a budai agglomerációban? Akár 5 milliót is fizethet, aki Törökbálintra költözne

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





