Felértékelődhet Kőbánya, trolibusz közlekedhet oda
A főpolgármesteri kabinetfőnök bejelentette: trolibusz közlekedést kaphat majd Kőbánya.
Trolibusz közlekedhet majd Kőbányára, így eltűnhetnek a dízelbuszok a belvárosban a Bajcsy-Zsilinszky útról és a Baross utcából. Idén megkezdődik a Kőbánya alsóig közlekedő 9-es busz pesti szakaszának ehhez szükséges átalakítása – írta Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke hétfőn a Facebook-oldalán.
A fejlesztés révén száz százalékban elektromos meghajtású járművekkel lehetne közlekedni a Belvárosból Józsefvárosba és Kőbányára. Ezzel nemcsak körülbelül tízzel kevesebb környezetszennyező dízelbusz járna Budapesten, de eltűnne a Bajcsy-Zsilinszky útról és a Baross utcából az összes ma ott közlekedő dízelbusz, ami segítene javítani a belvárosi területek levegőminőségén is – olvasható Balogh Samu bejegyzésében.
Azt írta: első lépésként a Harminckettesek tere és a Kálvin tér között építenek ki felsővezetéket a Baross utcában és az Üllői úton. “Ez az apró szakasz is segíti, hogy az itt – egyelőre ideiglenes jelleggel – közlekedő 72-es trolibuszok magasabb üzembiztonsággal közlekedhessenek.”
Közölte, az átalakításához még két hosszabb szakasz felett hiányzik a felsővezeték: a belvárosban a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton, míg a külső szakaszon a Kőbányai úton kellene “kihúzni a drótot”.
A Baross utcai felsővezeték-fejlesztés adhatja meg a lendületet egy további trolifejlesztéshez is: részben egy korábban használt szakasz megújításával trolibuszok járhatnának a belvárosból a Diószegi Sámuel utcán és az Elnök utcán keresztül a Népligethez – írta Balogh Samu, hozzátéve: bár a Baross utcában még az idén megvalósulhat a felsővezeték kialakítása, a többi szakaszon forráshiány miatt erre még várni kell.
Ismerd meg milyen a „hi-life életérzés”!
Iroda
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Irodapiac: Most kiemelten fontos az állandó jelenlét!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Raktár
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Logisztikai megoldások nem csak óriásoknak: az APCT Condo a kisebb cégeket is várja
Hajók, háborúk és milliárdok: Az Adriai-tenger új aranykora vagy végveszélyben lévő kikötők?
Otthon
Rendületlenül menetelnek fölfelé az albérletárak decemberben is
Adventi meglepetés az Ingatlantájolón: Hirdess fél áron, és érj el több érdeklődőt!
Jövőre költöznél? – Vásárolj lakást még az idei árakon!
Nagyszerű ajánlatokkal jövünk! Nézd, milyen szuper ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Dizájn
Így lesz pormentes és tiszta a radiátor: sokkal hatékonyabb lesz így a fűtés
7 dolog, amit fogkefével csodálatosan tisztává varázsolhatsz – Csillogni fognak
Sokkal könnyebb a takarítás a 20/10-es szabállyal – Rendkívül hatékonyak, akik élnek vele
Miért nem szabad tükröt tenni a hálóba? Nincs jó hatása a feng shui szerint
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Egyre többen hagyják ki a céges karácsonyt, nehogy hülyeségeket csináljanak részegen
Ezek most a világ legjobban fizető cégei: álomfizetés, álomjuttatások, sok szabi
Ömlik a pénz a gazdag családokhoz, közben egyre kevesebb gyerek születik
Vad vádak: a dolgozók után kémkedett és elhallgattata őket az Apple?
Retail
Cáfol a Shein: nem nyitottak üzletet Magyarországon
A ruhaóriás megteszi a szükséges lépéseket „az illetéktelen üzlet” ellen.