Itt élt a legnagyobb kaliforniai csaló
Három millió dollár még Beverly Hills-i mércével mérve sem kis összeg, egész kellemes házakat lehet kapni a kaliforniai elitnegyedben ennyiért, persze Ezri Namvar egykori otthona jóval több, mint kellemes ház. Nem is 3 millió dollárba kerül, olyannyira nem, hogy most ennyit volt kénytelen engedni az eladó, mert közel 21 millióért nem kellett senkinek.
Ha valakit „Beverly Hills Madoffjaként” emlegetnek, akkor az 2009 óta a legkevésbé sem számít dicséretnek, hiszen az Egyesült Államok történetének legnagyobb csalóját akkor ítélték 150 év börtönre. Ehhez képest Ezri Namvart 2011-ben egy 500 millió dolláros csalásért alig 7 évre ítélték, de még így is ő Kalifornia állam történetének legnagyobb csalója.
Az otthonát még 2010-ben veszítette el, amikor lefoglalták, miután fizetésképtelenné vált. Az ingatlan két évvel később került a jelenlegi tulajdonos Vanvad nevű cég tulajdonába, akik 7,1 millió dollárt fizettek akkor érte.
Egy ideje már próbálnak megszabadulni a háztól, júniusban még 20,9 millió dollárért árulták, most már csekély 17,9 millióért meg lehet venni, de meg lennénk lepve, ha elkelne, hiszen ez már a második árcsökkentés volt pár hónapon belül – még ha ki is néztük volna magunknak ezt a házat, inkább várnánk még egy kicsit.
Pedig maga a ház (szemben pár hasonló árkategóriájú társával) elég ügyesen egyensúlyoz az ízléses otthon és a grandiózus giccs között, viszonylag ritkán lépve át a határt.
Az 1993-ban épült, közel 1000 négyzetméteres ingatlanban nyolc háló- és 12 fürdőszoba mellett három konyha is van, egy nagy központi, egy kisebb az alkalmi partikhoz, és egy az alagsorban. Emellett 3D-s mozi, játékszoba, lift, bortároló, és még sorolhatnánk.
A központi hálólakosztályban kandalló, külön nappali, masszázsszoba, szauna és egy méretes terasz szolgálja a (jelenleg nem létező) tulajdonos kényelmét. A teraszról szépen belátható a kert (vagy inkább birtok) is, melyen teniszpálya, medence és egy kis golfpálya is van.
Tovább a teljes cikkre
Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





