Ebben a várban lakott Mel Gibson
Egészen érdekes házat, vagy inkább várat adott el az Oscar-díjas színész – a csupa kő, stukkó és fa malibui ingatlan igazi különlegesség. Ennek megfelelően az ára sem hétköznapi.
A közel 650 négyzetméteres házban öt háló- és négy fürdőszoba található, nem beszélve a vendégházról, valamint a szintén külön épületben lévő medencéről és edzőteremről.
A nem akármilyen házat még 2008-ban vette Mel Gibson az akkor még egy párnak számító David Duchovnytól és Téa Leonitól 11,5 millió dollárért, szóval a mostani 17,5 milliós eladási ár azt jelenti, hogy nem kötött rossz üzletet.
A 2,5 hektáros birtokon, egy őrzött kapu mögött fekvő ház külsejét meghazudtolva az 1990-es évek közepén épült, és ízlés dolga, hogy valakinek bejön-e – a magunk részéről az elcsodálkozás és a bámulás rendben van, hogy élnénk-e benne, az már más kérdés.
Odabent ugyanis nekünk kissé sok a zig és a zug, a kő és a fa nem lenne rossz, valahogy az egész mégis túlzottan eklektikus hatást kelt, és kicsit nehéz elképzelni benne magunkat.
A nappali hatalmas, a belőle nyíló étkező, valamint könyvtárszoba nem is rossz, csak éppen minden pillanatban azt várja az ember, hogy valamelyik sarokból előbukkan egy páncélos lovag karddal a kezében. A ház persze tele van kandallókkal, két hálószobában és a hálólakosztályban is akad belőlük.
Érdekes egyébként, hogy a vevő nem csak az ingatlanhoz jut hozzá, hanem tagságit is vehet a szuperexkluzív La Costa Beach and Tennis Clubba, ami túl azon, hogy 100 ezer dollár, nem is mindenki számára elérhető.
(Fotó: compass.com)
Tovább a teljes cikkre
Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
















