Az IMF a túlhevülés veszélyére figyelmezteti Latin-Amerikát
A túlhevülés veszélyére figyelmeztette a hétvégén Latin-Amerikát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.
Az IMF a túlhevülés veszélyére figyelmezteti Latin-Amerikát
Dominique Strauss-Kahn szerint a térség több országa is a gazdaság túlhevülésének jeleit mutatja, és a régióban nagy a hitelbuborékok kialakulásának kockázata.
Latin-Amerika számos országában a növekedés üteme mostanra visszatért a tényleges potenciálhoz, illetve néhány esetben már túlságosan gyors ütemre váltott – vélekedik Strauss-Kahn, aki a hétvégén a kanadai Calgary-ban Észak- és Dél-Amerika pénzügyi vezetőinek közös tanácskozásán vesz részt.
A brazil GDP tavaly 7,5 százalékkal nőtt, az előző évi 0,2 százalékos zsugorodást követően; ezt a növekedési ütemet negyed évszázada először érte el a legnagyobb latin-amerikai gazdaság.
Az argentin GDP tavaly 9,2 százalékkal bővült, a 2009-es 0,9 százalék után, és a sorozatos természeti csapások ellenére tavaly 5,2 százalékkal nőtt a chilei gazdaság is.
Nemzetközi közgazdászok ugyanakkor azt várják, hogy az idén a tavalyi 6,1 százalékos összesített latin-amerikai gazdaságbővülés 4,5 százalékra mérséklődik.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




