Lázár megtartaná az evát
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát. Lázár János erről szerdán, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt, hozzátéve azonban, hogy az eva sorsáról a képviselőcsoportnak és a kormánynak kell majd megállapodnia.
Lázár János emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a Fidesz-KDNP évadnyitó hajdúszoboszlói frakcióülésén is arról volt szó: “az evának maradnia kell”. Az eva megszüntetését a fideszes Koszorús László kezdeményezte az adótörvényekhez múlt héten benyújtott egyik módosító indítványában.
A javaslat szerint már 2012-től törölték volna az adónemet, majd úgy tűnt, a kormányzat inkább a kétéves kivezetés felé hajlik. Ennek részeként már jövőre 35 százalékra emelték volna a jelenleg 30 százalékos adókulcsot, van is egy erre irányuló módosító javaslat az adótörvénycsomaghoz benyújtott módosítók között.
Az evát 2003-ban vezették be a magyar adórendszerbe, hogy az alacsony költséggel működő vállalkozások számára egy egyszerű adónemet vezessenek be. Az adó alapja a kezdetektől az evás vállalkozás vagy vállalkozó bruttó árbevétele, amivel szemben költséget nem lehet elszámolni. Az adókulcs kezdetben 15 százalék volt, amit több lépésben 2010-re 30 százalékra emeltek.
Az evát a legfeljebb évi 25 millió forintos bevételt elérő, tehát kifejezetten kisvállalkozások választhatják, akik a bevételeik alapján negyedévente fizetnek evaelőleget. Idén az első két negyedévben mintegy 85 milliárd forintnyi eva folyt be a költségvetésbe.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





