Az OTP hitelpert bukott
Első fokon pert nyert a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) elnöke, Kásler Árpád az OTP Bankkal szemben.
A tavaly december 8-án a Békés Megyei Bíróságon született ítélet kimondta, hogy a devizahitel kezelési költségének devizában való megállapítása visszamenőleges hatállyal semmis. Az ítélet szerint a banknak nincs joga zsebre tenni a vételi és eladási árfolyamok közötti árfolyamnyereséget, így a hiteltörlesztésnél alkalmazott – a banknak kedvezőbb – eladási áron történő elszámolást a bíróság szintén semmisnek mondta. Az OTP már fellebbezett, az ügy a Szegedi Ítélőtábla elé került januárban.
A vitatott szerződés rögzíti: a kezelési költség is az árfolyamváltozásra figyelemmel terheli a hitel felvevőjét. A bíróság szerint ez a szerződési feltétel azért tisztességtelen, mert „a benne megállapított kezelési költség svájci frankban történő elszámolása a pénzintézet részéről haszonelemeket tartalmaz, burkolt ügyleti kamatként jelenik meg, így a fogyasztó hátrányára a másik félnek teljesen indokolatlan, egyoldalú előnyt biztosít”.
A bíróság szerint semmi sem indokolja, hogy a kezelési költséget svájci frankban tartsák nyilván, hiszen „az árfolyam változás következtében a pénzügyi intézmény oldalán felmerülő, a technikai-személyi feltételek biztosítására fordított kiadások nem emelkednek”. Ezzel szemben a bank a gyakorlatban a kezelési költséget svájci frankban számolja, és az egyes törlesztőrészletek esedékessé válásakor az árfolyamváltozást ezen is érvényesíti. Az első fokon eljáró bíróság azt is kimondta, hogy semmisnek tekintendő az a rendelkezés – amit lényegében minden bank alkalmaz –, miszerint az adós által fizetendő részlet a bank által meghatározott deviza eladási árfolyam függvénye. Az ítélet az eladási árfolyamok alkalmazását megsemmisíti, és kimondja, hogy a szerződés visszamenőleges hatállyal csak akkor érvényes, ha a bank az ügyfélnek kedvezőbb vételi árfolyamon számolja el a törlesztést.
.

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





