Páty zöld utat adott a megaberuházásnak
Megépülhet a pátyi golffalu létrehozására irányuló projekt grandiózusabb változata, miután a testület a képviselők többségének szavazatával hétfői ülésén módosította a helyi szabályozási tervet – közölte a Pest megyei település független polgármestere a döntést követően – írja az Index.
Bognár András elmondta, hogy a most elfogadott rendelet a projekt beruházójával, a Grupo Miltonnal kötendő szerződés aláírása után, március 31-én lép életbe. A polgármester szerint a nagyberuházás Páty fejlődését szolgálja és annak előkészítése törvényesen zajlott.
Tollner József független képviselő (a február 14-i, eredménytelenül zárult népszavazás kezdeményezője) viszont több civil szervezettel egybehangzóan úgy véli: a hétfőn született döntés törvénytelen, s félő, hogy amiatt egy későbbi kártérítési per esetén csődbe mehet a falu.
A beruházás ellen több civil szervezet is szót emelt, illetve népszavazást is kezdeményeztek az ügyben. Ez alig két hete eredménytelenül végződött az alacsony részvétel miatt, ám, mint a beruházással kapcsolatban jogi aggályokat is kifejtő civilek jelezték, a leadott voksok között többségben voltak a nagyberuházást elutasító szavazatok.
Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az MTI kérdésére pénteken megerősítette: a termőföld védelme miatt, illetve a tervezett golfberuházás mérete, elhelyezkedése kapcsán valóban jogi aggályoktól terhes a pátyi projekt. Erről levélben értesítette az érintetteket, közöttük Páty polgármesterét, jelezve: érdemes volna a testületi üléssel megvárni az 1-2 héten belül lezáruló, az ügyben indított ombudsmani vizsgálatot. Fülöp Sándor hozzátette: ha mégis jogsértő döntések születnének Pátyon, az Alkotmánybírósághoz fordulna.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





