Szén-monoxid mérgezés az Alleeban – Lezártak egy szintet
Valószínűleg a mélygarázsban összegyűlt kipufogógáztól lettek rosszul legalább tizenketten a szerdán átadott Allee bevásárlóközpontban.
Összesen 14 embert vittek kórházba enyhe szén-monoxid-mérgezés tüneteivel a XI. kerületi Allee bevásárlóközpontból vasárnap délután, mindegyikük az épületben dolgozott – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál ismertetése szerint mindenkit kórházba vittek, aki rosszullétre, fejfájásra, hányingerre panaszkodott. Egyikük sincs életveszélyes állapotban. Várhatóan hétfőn mindenkit hazaengednek az Erzsébet Kórházból.
Mint mondta, mind a 14-en az épületben dolgoztak, ez egyben azt is megmagyarázza, hogy miért lettek rosszul: mindannyian hosszú ideig tartózkodtak a szén-monoxid hatása alatt. A színtelen, és – bármilyen töménységben – szagtalan szén-monoxid rövid idejű belégzése enyhébb mérgezést vált ki, amelynek tünete a zavartság, fejfájás, hányinger és szédülés. Hosszabb belégzésekor tudatvesztés, halál következhet be.
Az Interspar dolgozói lettek rosszul
Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője korábban azt mondta, hogy az épület mínusz második szintje részben parkoló, részben pedig egy élelmiszerüzlet, itt lettek rosszul az emberek. A tűzoltóság ezt a szintet kiürítette. Az MTI helyszínről származó információ szerint az érintettek túlnyomó többsége az alagsorban lévő Interspar dolgozói voltak.
A tűzoltók erre a szintre nem engedik be az autókat, az épület szellőzőrendszerét pedig magasabb fokozatra kapcsolták. A tűzoltóság szakemberei a vészhelyzeti felderítő szolgálattal közösen méréseket végeznek, amennyiben szükséges, további kiürítésekre is sor kerülhet. Mint mondta, a legfrissebb mérések már csak olyan szén-monoxid-szintet mértek, amely egészségügyi károsodást nem okozhat.
Molnár Péter közölte, a történteket feltehetően az okozta, hogy nem megfelelően működött a szellőzőrendszer. Hozzátette: azt egy vizsgálat fogja kideríteni, hogy miért nem működött jól ez a rendszer.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban

Rezsicsökkentés: tényleg eltüntette a szegénységet Magyarországon? A számok meglepőbbek, mint hinnéd

Tengerpart, medence, panoráma: 6 álomotthon, ha karácsonykor is inkább tengerparti napsütésre vágysz

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





