Spanyol befektetési tervek a szolnoki ipari parkban
Két üzem
létesítének céljára vásárolt a szolnoki ipari parkban közel tíz
hektárnyi területet a spanyol Segura vállalatcsoport; az
adásvételről szóló szerződést a valenciai székhelyű cég már
megkötötte a várossal
Pókász Endre elmondta: a megállapodás eredményeként a Segura
vállalatcsoport az elkövetkező években Szolnokon építi fel új
európai termelési központját. Először egy autóalkatrészgyártó, majd
egy napkollektor készítő üzemet valósít meg. A termelő beruházások
mintegy négyszáz szakembernek és a beszállítók nyolcszáz
foglalkoztatottjának fognak munkát adni.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint a nemzetközi hírű spanyol
vállalatcsoport vezetése több mint fél éves előkészítés után hozta
meg döntését. Azért esett végül a Tisza-parti településre a
választásuk, mert az ipari parkkal, megfelelő logisztikai háttérrel
és képzett munkaerővel rendelkezik.
Az autóalkatrészgyártó üzem kialakítása négy-öt hónapon belül
elkezdődhet és bő egy év múlva a termelés is elindulhat. Ehhez az
üzemhez a megvásárolt területből 10 millió euró befektetésével 3-4
ezer négyzetmétert építenek be, és 150-200, zömében betanított,
helyi munkást foglalkoztatnak majd.
A napkollektor-üzem várhatóan ennél gyorsabban készül el.
Először elektromos energia előállítására alkalmas, ipari méretű
napelemek gyártásával indítanak, majd a háztartási célú kollektor
építést is elkezdik.
A szolnoki ipari parkban a Segurával együtt féltucatnyi
nagybefektető, és nyolc kisebb cég van jelen.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





